Nagy Ferenc: Ibrány. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 25. Nyíregyháza, 1987)

Miska horgásztak és rész szerint verse hálóval halásztak a tilalom ellen, kiknek is horgok és hálójok akkor az tekintetes Földes Uraság eleibe fel hozattattak, de a dominális széknél ideig vissza adván, a dolgok büntetlenül függőben maradt."

126 b) Vadfogás: A halászat mellett a korabeli iratokban a vadfogásra is több utalást találunk. Olyan állatokra vadásztak, melyek ma már egyáltalán nem vagy csak nagyon ritkán találhatók meg a Tisza mentén. „Vidrát, nyestet, nyértzet némelyek, az kik utána járnak szoktak fogni, melyeket helyből is jó áron eladhatnak az uraság addig volt engedelméből... Némelyek a lakosok közül, az kik utána járnak, teknős békát fognak, azt is tőlök helyből pénzen elhordják."

127 Az árterületen nagyobb ragadozók is tanyáztak, vadmacskák, farkasok. Ezek főleg télen okoztak nagy kárt, amikor a befagyott jégen könnyűszerrel bemehettek a faluba, és pusztíthatták a jószágot. Az emberre is veszélyesek voltak. „A gyerek, ha kiment az udvarra a dolgát végezni, elvitte a farkas, hiába világított lámpa az udvarban."

128 Emléküket ma már csak határrészek nevei őrzik Farkastó, Macskástó. c) Nádvágás: A megélhetés szempontjából a halászattal majdnem azonos jelentőséggel bírt a „nádlás". Hogy fogalmunk legyen a náddal borított területek nagyságáról, érdemes idézni Ibrányi Ferenc birtokainak 1843. évi összeírását, melyet alig 15 évvel a Tisza (Zsurk és Vencsellő közötti) gátjának megépítése előtt készítettek el. „A nádvágó részekből bejöhet igen könnyű számítással 100 000 kéve nád, melynek 100 kévétől 48 kr. az ára.

129 Ez a mennyiség többezer holdas területen termett..A nádat az ibrányiak sokféleképpen hasznosították. Leginkább a lakóházakat, melléképületeket fedték vele. A századfordulóig szinte kizárólagos volt a nádtető.

130 Bár a vármegyei kormányzat a tűzkárok megelőzése miatt már korábban is ösztönözte a cserép- és palatetők építését, ez azonban sokáig hatástalan maradt. Csak a mocsarak, nádasok lecsapolása után terjedt el a cserép- és palatető, amikor a nádtermő részek eltűntek. Mivel bőségesen volt nád, az ibrányi háztetőket gyakran javították, pótolták. Az évtizedek alatt egyre vastagodó nádfedél télen meleget, nyáron kellemes hűvöst biztosított a lakóknak. A nádfedéshez 800-100 cm hosszú, egyik végén hegyes, másik végén átfúrt „nádtűt" használtak, az ereszt pedig az úgynevezett „nádverővel" igazították egyenesbe. Nádkötőnek gyékényt, később drótot használtak.