Ratkó Lujza: Mesék, mondák Biriből. (Jósa András Múzeum Kiadványai 24. Nyíregyháza, 1987)

I. TÜNDÉRMESÉK

dőbe ezt a szamócát, mit, oszt azon éldegéltek. Majd eccer arra ment egy kopó kutya,oszt a jány mondta neki,hogy hozzon mán nekik egy kis kenyeret, mert űk mán meghalnak éhen! Na, vitt is a kutya, attul kezdve mindig vitt a kutya neki enni. Ahogy kapott enni, mindig ment. Nem messzi vót egy királyfinak a kastélya, bent az erdőbe. Ott is a kutya összefele ment. Aszongya egyszer a király, járt vadászni meg minden, menne a kutyával,de a kutya nagyon nagyon sovány. Azt mondja az inasának; - Mér nem ád ennek a kutyának enni? - Eát én - aszongya - adok neki mindig, hát - aszongya - én nem tudom, elviszi, elássa, vagy mit csinál,mindig elviszi a kenyeret! No, azt is oszt a királyfi megleste, puskát vett magához, elindult menni. Ahogy megyén, hát lássa, hogy egy nádcsomóho teszi le a kutya a kenyeret, és kinyúl onnét valaki. Akkor odjament a királyfi és beszól: - Jó lélek, rossz lélek, gyere ki - aszongya -, mer ha nem jössz, meglűlek! - Megin bekiált: - Jó lélek vagy, rossz lélek vagy, gyere ki, mer ha nem jössz., meglűlek! — Harmadszor megin mondja: — Jó lélek vagy, rossz lélek vagy, gyere ki, mer ha nem jössz, meglűlek! Akkor kiszól a kisjány: - Kimennék - aszongya -, de pucéron vagyok! - Mán a ruha lement rulla. Hát oszt akkor elment a királyfi haza, hozott ruhát, felőtöztette, oszt aszongya: - Na, mos mán gyere velünk! - De én csak úgy megyek - aszongya -, van nekem egy kis testvérem, őznek válott, anyánk elátkozott bennünket, őznekválott - "d"ê~ha Vzt is^vi^zi vele -, hogy ez ott legyen velem, mer én ez^ nem hagyom!