Hadházy Pál: Néprajzi dolgozatok Túristvándiból. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 22. Nyíregyháza, 1986)
A kömö'rői erdőben volt egy földút, amit a báróné nagyon szeretett» Ezért a báró ezt az utat: "Ilona út"-nak nevezte el. Szép időben, kettős fogattal gyakran hajtottak erre. Nyíri Sándor nagyon önérzetes ember volt. Nem tűrte még a báró alaptalan sért5 megjegyzéseit sem. Volt egy ilyen eset, amire válaszként azonnal felmondott, s csak a báró többszöri kérésére volt hajlandó tovább szolgálni. A parádés kocsis általában előre kapta meg a parancsot, de volt úgy is, hogy váratlanul. Az inas szaladt a kastélyból és mondta: "Sándor! Nőst kapta a méltóságos úr a táviratot, hogy a baronesz és gyermekei Budapestről 10 órára érkeznek Fehérgyarmatra. Azonnal fogj be a hintóba, és négyes fogattal igyekezz az állomásra! Te meg Pista, a kétlovas kocsival menj a Konyhatáblára és hozd be a konyhára szükséges dolgokat!" Ilyenkor aztán gyorsan befogtak és már repült is a négylovas hintó! A vendégek elé mindig négylovas hintót küldtek.Ugyanilyen fogattal mentek akkor is, ha a kóródi, sonkádi vagy a kömörői birtokra vitték kirándulni a vendégeket. Kovács István az istállóban maradt, ahol a prádés lovakon kívül más lovak is voltak.6 is állandóan készenlétben volt,mert az intézőtől bármikor jöhetett az utasítás: "Pista, fogj be a kétlovas homokfutóba, mert megyek a Kistanyára!" Kovács befogott és vitte a tekintetes intéző urat. Amikor pedig valamelyik cselédember, vagy annak gyermeke beteg lett, akkor ő vitte el Szatmárcsekébe dr.Zemler Gyula orvoshoz, vagy onnan előhozta az orvost. Az orvos az uradalomnak végzett szolgálataiért rendszeres bért kapott» Kovács István is becsületes, tisztelettudó ember volt. Inas. Kende Zsigmond bárónál az 1920-as évektől kezdve Mindák Sándor volt az inas. 6 is,akárcsak a prádés ko62