Hadházy Pál: Néprajzi dolgozatok Túristvándiból. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 22. Nyíregyháza, 1986)
gezte ezt a munkát. Dicséretes, hogy a Földosztó Bizottság az inaslakást Mindák Sándornak juttatta» Szobalányok . Medgyesi Berta volt az első szobalány, akit később Pisták József,a patakközi erdőkerülő vett feleségül» 1911-ben kilépett a báró szolgálatából és kivándorolt New-Yorkba. Itt csak pár hónapot töltött, mivel az öreg báró felesége levélbeli Ígéretekkel hazacsalta.Ugyanis a bárói család részére ruhaneműt senki sem tudott olyan szépen vasalni, mint ő. Hazajött,s ott folytatta, ahol korábban abbahagyta. Férjhez menetele után Patakközre költözött, ahol baromfit, sertéseket, teheneket tartott.8 ezek értékesítése révén komoly jövedelemre tett szert. A» mikor Túristvándiba kerültem, felkeresett a hivatalomban és egy komoly pénzösszeget adott át azzal, hogy ezt saját céljaira kölcsönként használja fel az egyház, forgassuk,s ha majd nekik szükségük lesz rá, akkor visszakérik. Elismervényt adtam róla, de a pénzt nem használtam fel semmire. A férje, 25 évi szolgálat után, kapott a bárótól egy tarka tehenet. A búcsúztató ünnepségen rábeszéltem arra, hogy a pénzét vegye vissza. Ebből vettek egy telkes házat a mai fiákóczi utcán és így be tudtak költözni a falut». Bizalmuk ma is jóleső érzéssel tölt el» Mindák Ida,Mindák Sándor inas testvére ugyancsak szobalány volt. Férjhezmenéséig,illetve elköltözéséig volt a bárói családnál alkalmazás ban.Ezenkívül Czubor Zsuzsanna és Papp Eszter végeztek szobalányi munkát. Papp Eszter férjhez ment Szűcs Bertalanhoz, aki elesett az I. világháborúban» A szobalányok kötelessége volt a háló-, nappali és a vendégszobák takarítása, a ruhaneműek - abroszok, párnák, lepedők, paplanhuzatok, törülközők, függönyök - mosása és vasalása. Segédkeztek a konyhában is,előkészítették a fŐ64