Hadházy Pál: Néprajzi dolgozatok Túristvándiból. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 22. Nyíregyháza, 1986)

ta gyapjúmba t kellett felvennie. Kesztyűben,s védőálaro­cal dolgozott. Ebben a szakmában dolgozott 1952-ig, onnan ment nyugdíjba. 1972-ben halt meg Amerikában. Az első világháború után került haza Túristvándiba Neviczky Károly és Neviczky József. József a szülői örök­ségből ráeső földet átengedte Károly öccsének, mivel nem szerette a földműves munkát és a jószágokkal való bajló­dást. Inkább napszámosmunkából élt. Kisnaményból hozott feleséget, akitói el is vált. Majd feleségül vette Özv. Szűcs Bertalannét, akivel haláláig együtt élt. Neviczky Bálintnak két fia született Amerikában. A felesége Olaszliszkáról származott. De elváltak és a fe­lesége a két fiúval hazament Olaszliszkára. Az asszony 0­laszliszkán újból férjhez ment,s így a két fiú, Bálint és István Túristvándiba került, Neviczky Károly nagybátyjuk­hoz. Ifj. Neviczky Bálint ma is Túristvándiban él, a ter­melőszövetkezet furnér gyárának anyagbeszerző je.Testvére, Neviczky István Túristvándiban Simon Sándor múasztalosnál kitanulta az asztalos mesterséget. Az 1930-as évek végén visszament Amerikába. Ma is ott él,de istvándi rokonaival semmi kapcsolatot sem tart fenn. Nyíri István Tősgyökeres istvándi család sarja, meg­becsült, szorgalmas gazda volt. 1936-1956 között a refor­mátus egyházközség gondnoki tisztségét is betöltötte.Ame­rikai keresetéből 8 holdat vett,az apai örökségből kapott 8 holdat; a felesége, Molnár Amália hozománya is 8 hold volt, így hát 24 hold földön gazdálkodhatott. Jó lovakat tartott. Tisztes régi magyar paraszti öltözetben járt. Nyíri István 1904-ben teherhajón utazott ki. Az út három hétig tartott. Chicagóba került, ahol a vasgyárban kazánfűtőnek alkalmazták. Ehhez különösebb képesítés nem kellett. Mórucz Józseffel és sógorával, id. Molnár János­31

Next

/
Oldalképek
Tartalom