Balogh László: Dolgozatok Szamosszeg néprajzából. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 21. Nyíregyháza, 1986)

árusok, Az alábbi, részben hasonló szövegű rigmussal -viszont már arra utal a szamoeszegi ember, hogy mindennek megvan a hátulütője, semmi sem marad megtorolatlanul: „Lesz mék szőüllőü láty kenyér, Lesz még a kutyára dér.* A kenyér jelentőségének tréfás kiemelésére példa ez a kis kötekedő hangvételű szamosszegi rigmus: „Egyé fi

jam kenyeret, Attú jöm meg az eszed!" A mig isten leaz. kenyér ÍB lesz közmondás igazságára építve, rigmussal vigasztalja ifjú nejét is a szamosszegi fiatalember, az üres asztal mellett.: t&'incs kenyér az asztalon, ne búsulj, kisangyalom! De szűkölfcödésekben és nélkülözésekben eltelt élete alkonyán a szamcsszegi öreg is így nyilatkozik: Megettem a kenyerem jovát, mék se tudom, ml ja bóuldokség. Kenyérsütéskor- a dagasztó asszony,illetve a kemencét fűtő személy körül lábatlankodó gyerekek mondogatják az alábbi kis versikét: «Ászt üzeni ja lapát, evenné ja piszkafát. A piszkaia jász monygya, hogy nem mety férbe soha/ A legidősebbek azonban úgy tudják, hogy régebben ez a rigmus nem gyermekmondóka számba ment, hanem lakodalmi csúfoló vers volt. A tisztán csak csúfoló jellegű mondóka végül a következő: „Sándor, kenyérhajér táncol, málélisztér pityereg, clgánjányér kesexsg.* 81.