Balogh László: Dolgozatok Szamosszeg néprajzából. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 21. Nyíregyháza, 1986)

mert egyéb szerszáma is ran az aratásnak. A szamosszegi ember a tarlón elhullott kalászokat sem hagyta elveszni, összekaparta. Ennek eszköze a gereblye. Ez a nagyméretű, villásnyelű gereblye fából készült, 8 így a fogai kitör nettek. Ezt is javítani kellett a gazdának. Ha fúrni-faragni tudó volt, akkor maga javította, az ügyetlen kezű pedig vagy mesterhez vitte, vagy egy hozzáértő komájával javíttatta meg. A szerszámok előkészítése és javítása után a gazda a kamorában nézett szét.Ha nem volt elegendő liszt, menni kellett őröltetni a malomba, mert aratás közben ilyesmivel nem lehetett bíbelődni. De az is előfordult a szegényebbeknél, hogy ekkorra már Őröltetni való búza sem volt. Ilyenkor valamelyik módosabb gazdától kellett kölcsönkérni újbúzára. Ez azt jelentette, hogy cséplés után mázsánként 20-30 kilogrammal többet kellett visszaadni. 0« mindent el kellett követni, hogy aratásra elegendő kenyér legyen. Nem kevesebb gondja volt az előkészítéssel a gazdassconynak sem az aratóuruha miatt. A kaszával lévő aratócsoport teljes létszáma Szamosszegen mindig három fő volt: a kaszás, a kévekötőü és a marokszedőü

. Ha került a családban nagyobbacska gyerek, akár fiú akár lány, kévekötelhányóu-nak szokás volt még befogni. A kaszásnak külön ruha nem kellett, rendes munkaruhájában dolgozott, sőt nagy melegben félmeztelenre vetkőzött. A szúrós tallóu miatt azonban lábbelire szüksége volt. Ez általában olyan rossz bakancs volt az utóbbi időben, amelyiknek a talpa még nem lyukadt ki. Bégebben viszont minden aratónak bocskőr-t készítettek. Ezt,ha néha segített is a gazda, általában a háziasszony csinálta. A marokszedőnek ée kévekötőnek viszont már ruha is kellett, mert ők már ö19.