Virágh Ferenc: Adatok Kisvárda történetéhez. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 20. Nyíregyháza, 1981)

valóban utal erre a folyamatra. így 1453-ban két bácskai /Zemplén m./, egy kuzealyi, egy-egy ládányi, záhonyi, ka­rászi, szabolcsi, kéki, két guthi és három papi származá­sú családfőt találunk, mig 1521-ben egy-egy bárányi, ger­csei, haktai, jándi, bakai és encsi bevándorlóit jelzi a Kisváradra irányuló népmozgalmat, amit ebben az időben az 1514. évi I. t.c. erősen gátolhatott. Ugyancsak a családnevek segitségével megkíséreljük Kisvárda középkori lakosságának foglalkozási keresztmet­szetét is adni. Kétségtelen, hogy a város lakossága első­sorban földmivelő, s kis részben szőlőmivelő volt. A kö­zépkori gazdálkodás mellett ez nem is lehetett másként-Az annyiszor hangoztatott vásárhely jellegénél fogva Kisvár­dán azonban hamarosan kialakult az őstermelők mellett az iparosság is. Különben is az iparnak ősi gyökerei vannak Kisvárdán, hiszen már a bronzkorban is bronzöntőmühely ál­lott városunk mai helyén. A vásárok, a földesurak építke­zései, a vár szükségletei tekintélyes iparososztályt ter­meltek ki. Az iparosság mellett az összeírásban nem talá­lunk kereskedőt, azonban ez az időbeni oklevelekben sokat szereplő Kalmár Péter neve is mutatja ennek a foglalko­zásnak a jelen voltát. Ugyancsak találunk a népességben az össze nem irt papokon és tanítókon kívül mi ni malis értel­miségi elemet is, akiket a Literátus, Deyak, Deák nevek jelölnek. A nem közvetlen földművelő elem 1435-ben a job­bágylakosságnak 20 ?t-át tette ki, s ez az arányszám 1521­re 31,2 j£-ra nőtt, ami az egyre városiasodé fejlődést mu­tatja. Az arányszám a jobbágycsaládfők összeírásában nem szereplő lakosok hozzászámltásával ugrásszerű javulást mu» tatna. A nem földmivelő népesség foglalkozás szerinti, mag­osztása a fennmaradt két összeírás időpontjában a követ­kező?

Next

/
Oldalképek
Tartalom