Virágh Ferenc: Adatok Kisvárda történetéhez. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 20. Nyíregyháza, 1981)
Tömérdek perét kellett elhalasztani 1357. június 15. és július 8. között bekövetkezett halálakor. 27 Testvérei közül Felbárt is, László is alig szerepel okmányainkban. Leányát, Erzsébetet Apagyi István vette feleségül. 28 Miklós fia, aki apja halálától 1373. július 2?. elótt bekövetkezett elhunytáig a pereket vitte, ugyancsak a Guthkeled nembeli Báthori György leányát vette feleségül 50 és magtalanul halt el. A családot másik fia, Somokos vitte tovább, aki már 1354-ben serdültebb korban lehetett, mert apja egy birtok elidegenítése ellen tiltakozik. 51 Miklós bátyja halála után szeniora családjának, magi steri cimet visel, 5 s 1387-ben a leányvári révjogot is megszerzi. 55 öreg korára beteg, magatehetetlen, mert bár peres félként szerepel utoljára, 54 kivéve 1405. július 1én azt az ügyet, amelyben fiai minden ügyben mint „filii Dominisi de Kievarda" szerepelnek, s csak 1409. szeptember 27-én először, mint «Pili condam magistri Dominici". 5 Vagy Lajos özvegyének, Erzsébet leányának, Máriának s férjének, Zsigmond királynak hűséges embere volt, amiről a leányvári révjogot adományozó oklevél meleg szavakkal emlékezik meg. Vele indul meg a caaládban az a folyamat, amely a Vardaiakat a király hü és kedvelt embereivé tette. Az udvarnál való állandó tartózkodás akkor válik szokássá. Domokos legidősebb fiáról, Zsigmondról, aki 1329-től 1398. április 16. és június 8. között bekövetkezett haláláig 57 a család ügyeit intézte, 1392-ben Mária királynő azt irjas „Védelmünkbe és különös gondoskodásunkba fogadjuk" /„s ub nostram recepimus protectionem et tutelam specislem"/« S bizonyára az ő közbenjárására ad a királynő 1393-ban vásárszabadalmat a Várdaiaknak. Lényegében az ősidők óta birt hetivásárok megerősítéséről van szó. 59 Várdai Zsigmond éppen hadjáratra készült Zsigmond királlyal, miközben utolérte a halál. 40 felesége Kagjmihályi Margit volt. 41 Halála 63