Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban IX. Helytörténet. (Jósa András Múzeum Kiadványai 18. Nyíregyháza, 1981.)
1. Gacsályi Gábor: Az 1848/49-es szabadságharc eseményei Bertha Mór naplója alapján
a töltés mellől két Jól irányzott lövéssel a hidelállőkat lelőtték és megnyitották számunkra a hidon át az utat. Át is jutottunk; de az országúton nem haladhattunk.mert az ágyúk, municiós és egyéb szekerek eszeveszett vágtatással egymást meg előzni törekvőleg egész általában elfoglalták az utat s mi letértünk az út melletti vetésekre. Igaz, hogy itt meg a hóolvadás miatt a sár lábbelinkre ragadva gátolta haladásunkat, de legalább az elgázoltatástól mentve voltunk. E dicstelen csatavesztés, sem volt azonban dicsőség nélkül azokra nézve, akik abban tényleg résztvettek. A szatmári gyalogönkéntesek csatárláncba- kifogástalanul megtették kötelességüket, s mikor a csata elveszettnek látszott, rénben sorakozva vonultak vissza s az ellenséges lovasság rohamát visszaverték. Maróthy lovas önkéntesei s a Vilmos-huszárok meggátolták azt, hogy a menekülő magyarok közül még többen jussanak fogságba. De legnagyobb bátorságot mégis a bécsi légió bizonyított; ez a müveit egyetemi tanulókból álló kis - talán 70 főnyi csapat, melynek tagjai, amikor Bécset visszafoglalta a császári zsoldos sereg, kiszöktek Magyarországra, bogy a hazájukban elveszett világérdeket - a szabadságot itt védelmezzék velünk együtt. Magukkal hozták fegyvereiket és azt s rettenthetetlenséget, a melyet ad a közszabadeág melletti elszántság s azt s jó kedélyt, mely a német bursoknak nemcsak sajátja mindig, hanem veszélyek között még inkább fokozódik. Ezek tekinthetők kiválólag a magyar sereg ágyúi és szerelvényei megmentőinek; mert az osztrák lovasság rohamát nem csak egyszer verték vissza, hanem újra és újra megállva előttük lehetővé tették a futó nemzetőrök és mások menekülését. S miként hallottam, azután la mindig jellemükhöz hiven harcolva, soha el nem homá-