Bodnár Bálint: Kisvárda környéki népmesék. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 17. Nyíregyháza, 1980)

ran vitézt, csak nem jött. Hanem eccer elment ez is.Kérem szépen fölment és odament az ágakhun, hát meglátta, hogy milyen szép gyümölcse van ennek a fának.Három körtét szépen leszedte. Harmadiknál elügyetlenkedte a dolgot, mer a zsebkésit leejtette. Éppen az izének, a gazdasszonyának a kötőjibe esett. •» No nem baj, mán e megtörtént! Avval elgyütt haza. Eltette, fia jó van! Hazaérnek, azt mondja: - Megvan az ebéd? - Meg! - Ha! Gyerünk ebédelni! Ebédelnek,ebédelnek, hát eccet látja,hogy az ü zsebkésivel vágják a kenyeret. De nem szélt semmit se, hogy az az övé. Hát eddig erre, addig arra, azt mondja neki: - Ezt az idegen zsebkést te nem ismernéd? - Bem én! - azt mondja. v Hát pedig azt hittem, hogy hát tán te rá fogsz ismerni! - Nem ismertem én rá - azt mondja r, nem az enyim! Annyira ment a dolog, annyira ment a dolog, hogy a két szajhát kikergette és elvállaltatta vele, hogy az üvé 8 kés. - Na akkor, te vótál az izé? Ü! Akkor ük aztán megesküdtek. Feleségül ment hozzá a gazdaasszony. És nagyon ügyesen elintézett mindent. Hát ott éltek, éltek. Ugy mondja neki: - Ide hallgass! A gyümölcsöt ahogy levágtam, a meg is van! Ezt a gyümölcsöt szeretném levinni a királynak, aki engem ide felküldött. Szeretnék oda lemenni! - Jó van!-,azt mondja. - Mán most lemennyünk könynyebben, mint ahogy te ide jöttél. Mindján befogták a lovakat egy kocsi elébe. Azt mondja: 44.