Bodnár Bálint: Kisvárda környéki népmesék. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 17. Nyíregyháza, 1980)

- Ezt megadom, fiam - felelte Mátyás király. Erre haptákba vágta magát és aszerint megmarkolta a fakardnak a markolatát,amirül ü azt gondolja, hogy Mátyás király errül nem tud semmit, hogy neki fakardja van, ÉE akkor ránéz az égre és igy fohászkodik! - Teremtő Úristen! Tekints le erre a szegény imszár~ ra, változtasd fává a kardját, hogy le ne vágja szegény kenyeres pajtásának a nyakát! - akkor kirántotta a hüvelyéből. - Tessék, felséges királyom, az isten meghallgatta az imámat! Erre azt felelte Mátyás király: - Ember vagy, fiam! Látom, hogy egy huszárral kitolni nem lehet! Ezzel Mátyás király megengedett a huszároknak* 20. A MEDVE ÉS AZ EMBER Egyszer a medve és az ember szövetkeztek,hogy együtt fognak dolgozni.Ahogy eljött a tavasz, közösen szántottál-, fel a fődet. És elhatározták, hogy répát fognak termelni. Abban állapodtak meg, hogy a répának a felső része less a medvéé, az alsó része pedig az emberé. Egész nyáron nagy lendülettel folyt a munka. Mikor eljött az ősz, azt mondja a szegényember: - No medve komám, kiáshatjuk a répát e fődből! - Jő lesz - dörmögte a medve. Azzal nekiláttak a munkának. Ásták, hányták & répát kifele. Az emberről is, a medvéről is csurgott a víz. JfiiI4S.