Lapok Tiszavasvári történetéből 2. Tiszabüd története. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 16. Nyíregyháza, 1980)

Akadtak néhányan, akik nagy megbecsülést láttak abnam» ha valami csekély tiszteletdíjas hivatalra megválasztották. Ez kiemelkedést jelentett a falu átlagából. Komolyan vette a hivatalt, de ha sürgős volt a határban a munka, másodrendűvé vált a községháza. Ide azért vágyott, mert urakkal parolázott, hireket hallott. A hatóság részéről nem érhette meglepetés, mert "benn ülő ember volt". Amint csak lehetett, mindent ugy irányított, hogy abból anyagi előnye származzon. Ugy érezte, hogy csak Ő dolgozik. A hivatalban, iskolában - csak ezekkel találkozott - a véleménye szerint nem dolgoznak, az nem munka. Lebecsülte a szellemi munkást, nem látta mögötte a kimutatható eredményt. Szemében a föld volt tekintélyes. Fontos, hogy minél nagyobb asztag álljon az udvaron, ha elmennek az utcán, hadd csodálkozzanak. Hogy mennyi verejtékes munkával érte el a célját, az nem számított. Nem hallotta senki panaszkodni. Tudta, hogy csak magára van utalva, mindenkinek meg van a maga gondja - baja, elég azt cipelni. -;' Szerette az ujat. Egy korszerű eke, vetőgóp, ekekapa hamar a munkaeszköévé vált. Ha valamelyik beszerzése meghaladta az anyagi erejét, a szomszédok, vagy a rokonság közösen vették meg és használták, esetenként bérbe is adták. Téli estéken az asszonyok, lányok fontak - szőttek. Háziszőttes volt a fehérnemű, a lepedő, de a szövőszékről került le a zsák és ponyva is. Dolgozott a családfő, de a növekvő gyermekek is. A pénzügyek intézése a feleség feladata volt. Itt a teljes megértés, közös elhatározás volt szokásban. Ha a gyermekek közül, mert volt belőlük jócskán - valakinek óhaja támadt egy uj ruhára, "majd anyátok tudja" volt az apa