Németh Péter (szerk.): Néprajzi kutatások Nyírlugoson 2. Gazdálkodás. (Jósa András Múzeum Kiadványai 15. Nyíregyháza, 1979)

töltöget

tek. A művelésnek ez e kapáló-töltögető módja a 19. század közepétől ezinte változatlanul őrződött meg egy évszázadig. A háromszori kapálás csak szórványosan, s kizárólag azokban a gazdaságokban fordult e16, ahol Ismerték ée használták az ekekapát. A kapálással lényegében lezárultak a tengerivel kapcsolatos feladatok, s szeptember elején elkezdődtek a törési munkák. A törés leggyakoribb módja az volt. amikor a háncsból kitörték a csöveket. Ilyenkor a megtisztított csöves tengerit szállították haza. A törés befejezését követően azonnal hozzákezdtek a szár betakarításához, amelynek eszköze a kaszapengéből készített, garzsa nevű eszköz volt. Ezt mindenki magának készítette ugy, hogy törött, vagy kopott kaszának 2o-25 cm-es darabját végén hasított nyélbe rögzítette. A szárvágás másféle eszköze a sarló volt. A kaszás aratásra való áttérés után az aratósarlókat - napjainkig megőrizve - a kukoricaszár vágására használták. Az aratósarlóknak ez másodlagos, továbbélésüket biztosító funkciója volt. A szárbetakarltásnál hasonlóan megtalálható és használatos a gyári készitésü marokszedő sarló

, vagy kaszasarló is. A szárvágás harmadik eszköze a kapa

. Kapát elsősorban a telek mögötti kertben termesztett tengeri szárának kivágására használták és használják. A tárolás és a tárolás építményei Kétféle módja fordul elő: tárolják a lakóépület padlásán és külön erre a célra készített léces górékban, vagy "csak" górék

ban. A tengeri padláson történő tárolása előtt a megfosztott csöveket az eresz alatt szétterítve, néhány napig szárították. Ezt követően hordták fel a padra,ahol a tengeri mellett a napraforgó, árpa, kender, dinnye - és tökmag tárolása is tör-