Németh Péter (szerk.): Néprajzi kutatások Nyírlugoson 2. Gazdálkodás. (Jósa András Múzeum Kiadványai 15. Nyíregyháza, 1979)
ban nem használtak. Az ekekapa a parasztgazdaságokban pedig csak az 1950-es évek végétől kezdett elterjedni, ill. a dohánymüvelésra ekkortól használták. Nyirlugoson - hasonlóan más nyirségi településekhez - a dohánytermesztéssel foglalkozó parasztgazdaságok a kézikapát napjainkban is általánosan használják, szemben a termelőszövetkezeti dohánytermesztéssel, ahol a gépi müvelés általános.A dohány kétszeri kapálásánál az elsőt bakhátas nak nevezik,mig a másodikat töltögetés nek. A második kapálás után végzendő munka a tetejelés volt. A Nyirség más településeihez hasonlóan, Nyirlugoson is igy nevezték ezt a munkát,amikor a dohány virágát kéa8el, ritkábban kézzel kitörik, kivágják. "Addig nem érlel a tődohány, amig virága van, csak nő, hozza a leveleket" - indokolják a munka fontosságát a dohánytermesztők. A megtete jelt dohány néhány nap múlva levelei mellett kihányja a kócosokat , az oldalhajtásokat. Ezeket is eltávolítják, mert rontja a minőséget, gyengíti a dohány izét. A munka eszköze kés és gyakran metszőolló. Az uradalmi dohányosoknál gyskran előfordult, hogy a kiégett, kipusztult tődohány leveleinek pótlására erősebb, fejlettebb dohányoknál egy-egy alsó kaccs ot meghagytak. Ez ie beérlelte a leveleket, de az ebből készített vágott dohány gyengébb, kellemesen ádee izü lett, amit a dohányosok nem kedveltek. A kacscsok meghagyását az uradalom és a dohánybeváltó is tiltotta, de ha sikerült a kertésznek ezeket a leveleket a dohánybálá ba rakva átvétetni, észrevétlenül maradt néhány csomag dohánylevele, amit saját maga használt fel, vagy a csempészek utján értékesített. A dohánytermesztés célja a levélnyerés, ennek módja pedig a törés. A nyirségi falvakban, s Nyirlugo-
