Németh Péter (szerk.): Néprajzi kutatások Nyírlugoson 2. Gazdálkodás. (Jósa András Múzeum Kiadványai 15. Nyíregyháza, 1979)

nő teherhordás általában már nincsen. Ha mégis van, akkor nem teli zsákkal csinálják,mert úgy a teher túl nagy vol­na. Ebből következik az is, hoçy a zsákos teherhordás szinte kizárólag férfi munka. A zsákos teherhordásnak több fajtája van. Legáltalá­nosabb a vállon való. Le előfordul kétvállas, azaz nyakon átvetetten történő hordás is. Legritkább a háti zsákos hordás, mert igy a legnehezebb a teher. Nehéz a váll fö­lött átvett zsákszájt elől, a mellrészen két kézzel meg­tartani, lehúzni. Igen elterjedt és a nők, nagyobb fiuk, leányok által is gyakorolt zsákos teherhordási mód Nyir­lugoson is az átvetős forma. Ez azt jelenti, hopy csak fiiig megtöltött zsákot a közepén ketté választják és le­galább kétszer megcsavarják. Igy voltaképpen két összekö­tött zsák keletkezik, amit úgy vesznek vállra, hogy az e­gyik fél a háton, a másik pedig a mellrészen, elől csüng­jön. Meg kell jegyeznünk, hogy ezt a teherhordási formát kerékpárokkal kapcsolatosan is sokan szeretik.A két rész­re osztott zsákot átvetik a kerékpár vázán vagy csomag­tartóján. A zsákokat kötómadzag gal készitették. A bolti zsákok is kötőmadzaggal készülnek. A zsákokba, amikor még házi készitésüek voltak, különböző szinü csikókat szőttek be­le. Ezek a csikók tulajdont jelölő jegyek voltak. Mellet­tük csak ritkán alkalmaztak festett monogramot vagy más tulajdonjegyet. A bolti zsákok azonban egyformák, 8 ezért sablon után készült festett tulajdonjegyeket, legtöbbször monogramot helyeznek el rajtuk. A tarisznya a szegényebbeknél megjárta egy kisméretű zsákból vagy zsákdarabból is. Az ilyen kisebb zsákból ké­szült tarisznyát háti zsák nak is nevezik. Pedig csak rit­kán hordták háton. Általános hordási mód a vállas. A ta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom