Németh Péter (szerk.): Néprajzi kutatások Nyírlugoson 2. Gazdálkodás. (Jósa András Múzeum Kiadványai 15. Nyíregyháza, 1979)
kon termesztették. Az ennél kisebb gazdaságokban a legfontosabb vetett takarmány a tök volt, amit a kukorica köztes növényeként termesztettek. Jelentősége a takarmányozásban még ma is igen nagy. Fejős, borjas tehénnek adják elsősorban, vagy az őszi nagy munkák idején az igás jószágnak. A kertben ós a szántóföldön termett tököt az istálló közelében halmozzák fel, télire pedig berakják az Istállóba, ha van hely. Amikor a mezőre indulnak, a szekérbe feldobnak néhány darabot, abraknak a tehenek számára. Vetettek még csalamádét , takarmányrépá t is, de a téli takarmányozásban elenyésző ezerepük volt, egészen a legutóbbi időkig. A széna ma is a legfontosabb takarmány. Akinek nem volt elég kaszálója, az a kukoricából kikapált muhart gyűjtötte össze / seggesmuhar /, megszárította éa ugy tárolta, mint a szénát. A sze'na mellett /amit különben ritkán adnak a tehén elé tisztán, gyakrabban szalmával keverve/ legfontosabb takarmány a csutka, amióta nagyobb arányban termeaztik a kukoricát. A csutkát, mint a szalmát alomként is hasznosítják, leginkább a jáezolból kikerült izik kerül a jószág alá. Abrakként rendszerint tököt, krumplit, korpát, darát adnak a teheneknek, de csak azóta tartják fontosnak, amióta van lehetőség a tejtermelésre és tejértékesitésre. Régen azt mondták, hogy a lónak muszély az abrak, de a tehénnek nem. Tél végére rendszerint leromlott a jószág állapota, de a tavaszi legelőn gyorsan feljavultak a magyar fajta marhák, ezért sem fordítottak nagyobb gondot a téli takarmányozásra. Mind a vetett szemes- és szálas takarmányok, mind pedig az egyes takarmánydusitó eljárások, pl. a szecekázás, csak néhány évtizede kezdtek nagyobb arányban elterjedni / ez utóbbi ma sem általános/. A szántóföldi takaumánytermesztés megindulása az addigi legeltetés-központú
