Németh Péter (szerk.): Néprajzi kutatások Nyírlugoson 2. Gazdálkodás. (Jósa András Múzeum Kiadványai 15. Nyíregyháza, 1979)

rét volt fenntartva,amit felesben müveitettek. A fajtisztaság érdekében igyekeztek minél jobb,és minél Bzebb apaállatot vásárolni. Korábban Margitára, később főleg Kismarjára jártak el törzskönyvezett bikákat venni a Legeltetési Bizottság tagjai és a megbizott hozzáértő gazdák. A bikákat külön, a község által fenntartott bikaistállóban tartották, korábban a pásztorok, később választott bikagondozó felügyelete alatt. A bikákat felváltva engedték ki a csordára, gulyára, hogy kíméljék. A nyirlugosi legelők a már emiitett határhasználati mód mellett sem voltak elegendők az egész állatállomány eltartására,ezért szükség esetén a szomszédos és távolabbi községek legelőire is hajtották szarvasmarhát, Így pl. a Hortobágyra. Az idegen legelőre hajtott állatok számét pontosan már nem lehet megállapitani, de néhány évben jelentősebb lehetett. Az állomány zömét a nyirlugosi határnak kellett eltartania,

s ezt csak a legelőterület célszerű válogatásával lehetett megvalósítani. Tavasszal előbb a pihenőföldre, a parlagra, majd az ugarra hajtották a nyájakat. Hordás után pedig a tarlón járt a jószág, mi, alatt az ugart megszántották /második szántás, keverés/. /A századfordulóig, a sarlóval történő aratás megszűnéséig, a magas tarló legeltetése és letapostatása különösen hasznos volt./ Augusztus közepére már újból jó magas fü nőtt az ugaron, s oda visszahajthattak. Az őszi betakarítás után a kapások tarlóján jártak a nyájak, majd a kaszálók is felszabadultak. Télen, mikortól erős fagy volt, az őszi kalászosokat is legeltették. Takarmányozás

. Tavasztól őszig, jó időjárás esetén, nem volt szükség semmiféle takarmányozásra, volt mindig elegendő fü a legelőkön, a határ valamelyik részén. Az 1gázott tehenet, ökröt is inkább gyepeitették

, nem takar-