Németh Péter (szerk.): Ipari üzemtörténet. (Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban 7. Jósa András Múzeum Kiadványai 14. Nyíregyháza, 1979)

Honismereti Diáktábor üzemtörténetíró szakcsoportja: A vásárosnaményi Ládagyár története /1976. évi megyei pályázat/

papir-nyárfa importja, s ez kedvező lehetőségeket kínált. Az értékesítési lehetőségek is adottak voltak, ugyanis ebben az időben nagy fejlődésnek indult ezen a vidéken az alma- és gyümölcstermelés* 1963 február 2-án a Szatmárvidókl Faipari Vállalat átvette a volt téglagyárat. Az épületet a Szatmárvidéki Faipari Vállalat vette meg, a gépeket pedig a tiezaberceli, a fehérgyarmati és a tiezavasvári üzemeknek adták el. A régi téglagyár helyére a győrteleki fűrészüzemet telepitették át. Az ottani szegezők egy része kezdte meg a munkát. Szamócához, barackhoz és mái könnyen törő gyümölcs szállításához készítettek ládákat. Az alapanyagot is a győrteleki üzem biztosította. Az üzem 3 db BOO mm-es szalagfűrésszel ée 1 db inga szabász körfűrésszel indult. A gépeket egy volt téglagyári épületben helyezték el. A termelés minimális gépesítéssel, manufakturális jelleggel működött. A munka nagyon nehéz körülmények között folyt. Legelőször a régi téglaszáritő színeket kellett oldalt befalazni s tetőezerkezetét átalakítani. A téglaszáriték téliesitését fűrészporos kályhák felállításéval próbálták megoldani, de ez rendkívül tűzveszélyes volt. A gyár területén lévő gödröket, az agyagbányákat fUréazporralt hulladékkal ée bontási anyagokkal töltötték fel fokozatosan. A munkások összetétele igen vegyes volt. A volt téglagyár munkásaiból, s a környékbeli községekből felvett munkásokból állt. Szakértelmük természetesen nem igen volt. Egy pár saját ée néhány hasonló üzemből kölcsönkért szakemberekkel tanították be őket. Többségük a mezőgazdaságból került az üzembe,e közülük sokan meglehetősen furcsán értelmezték a munkafegyelmet.Nehéz volt belőlük egységes ipari kollektívát kovácsolni.