Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

5. Csevegés múzeumunk érdekében is I-IV. /1908/

Csevegés muzeumunk érdekében is II. Honfoglaló őseinknek földben rejlő, kézzel fogható emlékei olyan gyéren kerülnek muzeumoknak napvilágába, hogy hirneves Marczali Henrik történet tudósunk nem lévén tájékozva az aránylag gazdag beregi, bodrogi és szabolcsi honfoglaláskori leletekről, Béla királynak névtelen jegyzőét mese mondónak bélyegzi, a ki őseinket a vereczkei szoroson, Munkácson át vezeti mai hazánk szivébe. Àzt állítja, hogy őseink Erdélyen át hatoltak be mai hazánkba ivekre terjedőleg kiszínezve és képzelettel kibővitbe némely régi külföldi Íróknak egyes mondatöredékét, melyek állítását támogathatnák. Kézzel fogható bizonyítéknak tartja azt, hogy Erdélyben, Alsó Fehérmegyében Gombáson egy honfoglaláskori kardot találták. De aztán ezzel az egyetlen egy erdélyi lelettel végleg is beszámolt, mig a fent említett vidékünkről legalább ia került annyi honfoglaláskori emlék napfényre, mint hazánknak összes területéről. Thai

y Kálmán tisztelt barátom is konyít valamit a történelemhez, a ki megbízásnak alapján Anonymust követve jelölte meg a millenáris emlékmüveknek helyeit Munkácson, Zemplénváron, Szabolcsvezérvárán, a Zoborhegyen, Dévényben, Zlmonyban sat. Mentül ritkábbak azon leletek, melyek valamely történelmi korszakra némi világosságot vethetnek, annál becsesebbek azok. A honfoglaláskorra vonatkozó ösmereteink már Munkácsy híres és drága honfoglalást ábrázoló képének megfestése óta is bővültek, mert most már tudjuk, hogy Árpád nem 1847. évi jurátus kardot kötött oldalára, nem marokkói kengyelbe dugta lábát, kísérői nem hordottak volna lófárkos lándzsát, mert kü-