Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

1. Csevegés múzeumunk érdekében I-VIII. /1908/

szárnak - helyesebben mondva - királynak arcképe hiányozván a szentszövetségből, szemrehányást tettem a bakternek. Erre azt válaszolta, hogy Ferencz Császár csak olyan lógókoma volt és hogy Ausztria csak egy zagyvalék, tehát nem is jöhet számításba. Annak császárja már t.i. Ferencz József idős ember lévén, nem háborgatják, de mihelyt szemeit be fogja hunyni, a német provinciákat be fogják kebelezni illető helyükre. A magyar vad nép pedig nekik csak egy reggelire való falat. Harmad év előtt Londonban egy omnibusz tetején ültem, hat burkussal, tehát a német culturának legkinagaslóbb képviselőivel. A Vilmos imperátornak egyik képviselője kivallatott, hogy miféle nátióhoz tartozom. Magyar vagyok. A vitéz burkus szememre hányta, hogy miért merem ezt bevallani, mert hát a paprika és betyár nemzetnek Európában létjogosultsága nincs; - apropos paprika. Van egy német származású debreczeni civissé vált Münch nevü jó ismerősöm, a kinek Heidelbergben lakó nagyanyja mintegy nyolcvanra menő leszármazottjait pár év előtt meghivta születés napiára. Münch barátom magával vitte Olga nevü szép leányát is, aki talán egy kukkot sem tud németül. Hogy milyen szivesen látták a magyar leányt, be akarták bizonyítani azzal, hogy Maihzból hozattak paprikát, mert Heidelbergben nem kaptak.' Ezt adták fel reggel a kávéhoz és csudálkoztak, hogy miért nem issza a kávét paprikával, de hozzá toldotta azt is, hogy csak Ferencz József királynak halálát várják és ugy felfalnak bennünket, mintha soha 3em léteztünk volna. Persze, hogy hat burkust nem vághattam pofon, mert ők csak egyet-egyet kaptak volna, én pedig hatot. Magyar konzul sehol sincs; a kinek panaszkodhattam volna, az osztrák konzul pedig esetleg kidobatott volna. Zsebre vágtam tehát a sértést és csak azt mondottam, hogy régóta ösmerem a német culturának magas szinvonalat, és