Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

14. Múzeumunkból /1911/

közül mi ültünk a szamárpadon. Ma már ugy 26-28 között tartunk, a mi ugyan nem nagy dicsőség, de mégis csak némi javulás. Alig fészkeltem be magamat a semmibe, Graefl József akkori főispán magához hivatott és megparancsolta,hogy az 1883. évre vonatkozó egészségügyi jelentésemet, a halálozási statisztikával terjesszem be. Szabadkoztam és megmondottam, hogy Szabolcsvármegyének eddigi egészségügyi adatairól annyit tudok mint Kamcsatkáéról, tehát csak hazugságot irhatok. "Hát hazudjon! mert a vármegye becsülete ezt megköveteli." "Ha Méltóságod hazugságaimért a felelősséget elvállalja, megtehetem." Miután azonban tudtam, hogy ezért a hazugságért örök időre pokolra jutok, ha pedig a bűnben más is osztozik, talán kialkudhatom a purgatóriumot, felezni kell valakivel. Ez a valaki az akkor még süldő doktor Konthy Gyula barátom volt,aki vei - biztosra veszem, hogy ott fogunk tartlizni, kvaterkázni és papok is fognak kibicelni, egyszóval jól fogunk mulatni. Onnan valahogy mégis csak be fogjuk magunkat passzus nélkül a menyországba csempészni. Összeülve és tanakodva megállapodtunk abban, hogy következetesnek kell lenni, nem ugy mint az országgyűlésnek sok tagja, aki mást szavalt a választás előtt, mint utána. Elhatároztuk, hogy Szabolcsvármegyében az előző öt évnek átlaga szerint 1000 lakos közül 48 embernek kell papiroson meghalni. Tömeges gyilkolás; de hát ennek meg kell lenni.Meg is lett, csakhogy a valóságban sokkal kevesebb kerülhetett a sirba. Kieszmecseréltük, hogy hánynak és milyen betegségben illett volna elpusztulni. A jelentésnek szentiráa jelentősége volt, mert a nagyméltóságú minisztérium annak vette, különben kacsintott volna reá egyet.