Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)
10. Bronzlelet Rohodon /1910/
sarlót, - egy bronzfürószt, egy bronzkést és egy-egy darabban öátött bronzkardot, melynek markolatán a szokásos helyett nem három, hanem csak egy léc fut körül és sem korongja, sem csészéje nincs. Pengéjének pedig nagy része hiányzik. Négy bronzrög, bizonyságául annak, hogy nem importáltattak, hanem itt lettek öntve. A kántorjánosi lelet rajzok nélkül közölve lett az Arch. Értesítőnek 1894. évi folyamában. Ha ezen nagyképüsködés nem lenne elég annak a bebizonyítására, hogy az ősidőkben a kultúrával nem a mi szerette tisztelt osztrák szomszédaink ragályozták meg a nyiri pajkosokat, menjünk tréfálkozni Hohodra és hozzunk onnan is bizonyítékot. Legrégibb emlékeimnek egyike Rohoddal kapcsolatos. Nagyatyám István előbb tiz évig Békésvármegyének, azután rövid ötven esztendeig Szabolc3vármegyének volt főorvosa; miután pedig már egy kissé korosabbá vált, apámmal Péterrel,aki Kálióban született Nagy-Szántóra biharmegyei jószágára ment pihenni, ahol két év múlva nem halt meg, hanem csak örökre elaludt. Most is ott pihen. Töle tanultam meg az örök megpihenésnek módját. ügy fogok én is cselekedni. Tanulja meg más is. 1839-ben tavasszal munkások ásták a kertet. Az öreg gyengének érezve magát, felvezették a házba. A legfelső lépcsőnél vissza forditotta magát, mondván "Hadd lássam még egyszer a napot, mert ma ugy is meghalok!" Váradon lakó szüleim rögtön értesülvén, a hirneves Staroveczky doktort vitték ki magukkal, akinek rendelvényére nagyatyám azt mondotta, hogy ez sem nem árt, sem nem használ, mert ma ennek segitsége nélkül is meghalok, de gyermekeim kedvéért beszedem. Szavát is állotta, mert szülőim, hogy el ne aludjanak, kártyázva virrasztottak a betegnek ágya mellet, aki kibiczkedvén, gyengéden oda-oda szóllott apámnak, hogy szamár vagy Péter, nem ezt vagy azt kellett volna kihivni: Végre éjjel 11 órakor megunván a sikertelen tanácsadásokat,ágyában felült mondván:
