Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)
7. Csevegés múzeumunk érdekében is I-V. /1908/
- Ill Csevegés muzeumunk érdekében la II. Volt egyszer egy cigány muzsikus, de többször is voltak és vannak ilyenek, akik mellett sírra szokott mulatni a magyar. Akiről szóllani akarok, szőke hajú, fehér pirosas arcú rolt, tehát nem látszott cigánynak. A tokaji állomáson rártunk a vonatra, ő is, én is. Bemutatta magát, hogy ő hegedűművész és aost adott egy sikerűit concertet Tokajban. Nagyon félthette tokban hordott hegedűjét,nert nem lakáj, hanem ő maga hordotta kezében. Akkor még nem ösmertem Sarazátét, Wieniarszkyt, Jochachiaot, Thomsont és a többi akkori hegedükirályokat. így hát azt hittem, hogy egyike ezen korifeusoknak, tehát nagy rererenciáral beszélgettem relé. A szerencsi állomásra ebéd idejére érkezrén,kértem hogy egy asztalnál ebédelhessünk; de a műrész ur megtagadta kérésemet, mondván, hogy neki most egyéb dolga ran. Kivette a hegedűjét tokjából. Leült az ajtó sarka mellé. A hegedűt kisbőgő módjára ölébe véve, rigyorogva, szebbnél szebb magyar nótákat húzott. Jóval a vonat indulá8a előtt tányérral járt körül, a•melybe én is betettem obulusomat. így sült ki, hogy o nem Saraaate, hanem "Garibaldi" néven ösmert jóhirü szóló muzsikus; debreceni magán zenetudós. Megboldogult Dr.Szántay Károly debreceni rendőrorvos unokaöcsém beszélte el nekem egykor, hogy a "Bikában" racsorálrán, azzal jött hozzá Garibaldi, hogy "Hadd húzzak el egy fülbemászó nótát." Mikor elhúzta, az öcsém tréfából egy hatost adott neki. "Soraansaag ez Tekintetes Uram!" Mikor aztán a hatost