Gombás András: Lapok Tiszavasvári történetéből 1. Büdszentmihály története. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 11. Nyíregyháza, 1978)
dikörulmények között "más megélhetés híján többnyire fosztogatásból élt 8 nem igen tett különbséget saját faja és az ellenség között, ha arról volt szó, hogy valamit zsákmányolhatott. A szabad hajdú nem respektált semmi emberi, vagy isteni törvényt s ha beállt valamely úr, vagy végház szolgálatába, csak a legkegyetlenebb szigorúsággal lehetett fegyelmezni." /18 / Ezt a hajdúszellemet hozták Szentmihályra az új telepesek és bizony alig volt Záhonytól le Tiszafüredig messze környéken olyan község, amelyet egyszer-másszor meg ne sarcoltak volna. Zabolátlan nép volt és ez a tulajdonsága ráragadt a jobbágyi sorban élő többi lakosra is. Állandó kilengéseiksok gondot okoztak a vármegyének, és a földesuraságnak. Ezektől függetlenítették magukat. Szökött jobbágyokat ki nem adtak. Adót fizetni nem akartak. A nemesi vármegye szakadatlanul érvényesülő törekvéseként következett be, és a szüntelen panaszok és áskálődások eredményeként az 1635. évi LXVIII.törvénycikknek a megalkotása, amelyben a soproni országgyűlés kimondotta, hogy Szentmlhály, Bűd, Dob, Nyiregyháza stb. hajdukiválteágokat élvező azon szabadalmakra igényttartő községeket jobbágyi állapotba helyezi vissza. Az erdélyi fejedelemség ugyanakkor e törvény ellenére is ugyanezen helységek hajdukiváltságait megerősítette, jogaikat törvénybe iktatta. Egyben elrendelte, hogy mint mezei katonák évente mustra alá vétessenek s tábornokaik a nevük után nevezett ezre/ia/ deket a fejedelemnek bemutassák.' -^_ Az Erdélyhez való tartozás azért is biztosította a hajdú szabadságjogokat, mert annak ellenére, hogy a bécsi császári udvar nem látta szívesen a veszedelmes példaként ható kiváltságos életet, - nem mert semmit tenni ellenük. Bécs ugyanis nem mert ujjat húzni az erdélyi fejede21.
