Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban IV. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 10. Nyíregyháza, 1977)
Makay Béla: Ősi halászmódszerek a Túr mentén
Szóval letettük a csónakot.Neki a bokroknak! Hiába teszszük egyiket a másik után, nem jön, nem jön semmi. Hanem volt ott az a vizén libegő sás, azt próbáltuk megtenni. Atyám, isten! Volt hát fogás! Egyik csomó alól is 2-3 harcsa, a másik alól is. Nem győztük a harcsát kifelé szedni a hálóból.Akkor a legnagyobb harcsánk 18 kg volt. Összesen körülbelül két és fél mázsa halat fogtunk.Nagyrész mind harcsa. Az öreg Bakk Zsiga arra kért, hogy hagyjuk már abba, szegyeijük meg magunkat ennyit fogni!" Téli halászatok Aki nyáron rendszeresen és szenvedélyből halászik, az a téli halászati módszereket is kipróbálja.Megpróbálta, illetve alaposan tudta ezt csinálni, Sonkádról Balogh Jenő, Oláh József, Gajdos Pali kartársam, Balogh Kálmán,* Turistvándiból Király Lajos, Simon Zsigmond,és ki tudja még hányan. Én utoljára 1964-ben vettem részt ilyen halászaton az ócska Túron. Balogh Jenő is hiányolja: "Itt valamikor nagyon is gyakran csinálták. A mult években már egyre ritkábban, ma már alig-alig. Utoljára öt éve. Hogy is csináltuk? Felszerelése sokban hasonlit az emelőhálóhoz, illetve a kámzsához. Attól kisebb, mert nem támasztékból, mint a kámzsát, hanem teljes kézi erővel kell felhúzni. 140 x 180-as. Mind között ez a legérzékenyebb háló. Itt is az alap a négy káva.Ugyanolyan fából, ugyanúgy kikészítve, mint a már emlegetett kávák, csak attól négy-öt sukkal rövidebbek, s egyformák. Ezekre jön a háló, kutacsokkal, illetve hurkokkal feltéve. Érzékenységét azok az idegfonalak biztosítják, amelyeket átlós irányban, kávától, káváig, kissé lazán kifeszítenek, né-