Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban IV. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 10. Nyíregyháza, 1977)

Csapó Julianna: A tarpai temetés

Gyöngyösi Jánosné súlyos beteg volt. Betegségében meglátogatta Varga Kihályné /sz. Siket Emília/. Amikor kijött, azt mondta, hogy ez hamar meg fog halni, mert érezte rajta a halál szagát. Harmadnapra meg is halt. Valaki megérzi, mondja a másiknak, aki talán nem érezte és talán nem vett volna tudomást a jelről. A jelek sokasodnak, de halálesetnél szinte mindenütt,alig számottevő változással ugyanazok. Minél több a jel, annál nagyobb a jelenlevők vagy látogatók sirása. Szokták mondani, hogy jóakaratú látogatók nem sírnak, hogy ezzel is könnyítsék a szenvedést. Igazi nagy sírás a váratlan haláleseteknél hallható. Le ez egyébként nem jó,mert elriasztja a halált, a beteg nem tud nyugodtan meghalni, tovább szenved. Ahol valaki hosszú ideig beteg, és számolnak a halálára, ott kevesebb a jajveszékelés, csendesebben sirnak, hogy ezzel is megkönnyítsék a halálát. A beteg éppen ugy, mint a hozzátartozók,inkább a hoszszabb szenvedéstől vagy haldoklástól fél,mint magától a haláltól. A halál olyan előre várható természetes folyamat, mint a születés. A tulhangos sírásról azt beszélik, hogy a halottat is visszasírják. Kár meghalt, de ismét megmozdul, felnyitja a szemét és tovább szenved. Vannak nehéz halálesetek, amikor valakiből nehezen szakad ki a lélek.Van, hogy a beteg kezét kell megfogni. Ezt a beteg kéri. Ezzel a kézfogással megy az ereje abba a hozzátartozóba, aki a kezét fogja. Le ezzel nagyon vigyázni kell, mert a boszorkányok is igy adják át a maguk ördögi tudományát. Az ilyennek seprűt szoktak a kezébe adni, hogy vegye át a hatalmát. Ha nehezen hal meg valaki,a bal oldalára fordítják. Ha nagyon szenved, kiveszik a párnát a feje alól, mert ilyenkor hamarabb szakad ki belőle a lélek. Megmentik az utolsó nagy élet-halál tusától. Dédanyám 1965-ben halt meg. Nemsokkal halála előtt lázálmában unokaöccsevei, Bácsi Zsig-