Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban IV. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 10. Nyíregyháza, 1977)

Gál Balázs: Szülőfalum, Tákos

Az utcafrontra palákkerítést készítettek.. A szomszéd felé vagy lent a kertben "sövényből" kerítettek. A sövény bizonyos távolságonként levert karókból, és a köztük levő erőeebb vesszőí'onatból áll. A vessző anyaga általában kö­kény, de fonták vastagabb nyárfa és fűzfavesszőkből is. A járdát lapos,hasitott kövekből rakták ki./A követ a közel­ben lévő barabási hegyről hozták, a kőbányából.Jól hasadó, kitűnő minőségű, réteges andezitet fejtenek ott./ Utoljára hagytam falunk legrégibb és leghíresebb épí­tészeti emlékét, a református templomot. A tákosi református templom legrégibb része 1766-ban épült./Az építési dátumot megörökítő kazettán olvashatjuk: "ANNO 1766-ban,IIE 30 JUNY." Azt tartják róla,hogy: "A nép emelte magának, fából ée sárból", abban az időben, amikor Mária Terézia rendelkezései megtagadták a követ, a fát a reformáció híveitől.A tákosiak megmutatták, hogy lesz szép templomuk még akkor is,ha a követ megtagadták tőlük. A ki­rálynő rendelkezése ellenére megépítették abból, ami adva volt bőven a beregi embernek; fából és sárból, mint fecske a fészkét. A templom fagerendákon áll. í-avázas rendszerben épült.Az 1766-ban épített résznél a favázat"paticsfa" töl­ti ki.1784-ben a templomot megnagyobbítják,elkészül a "re­nováta". /A kazettán olvashatjuk: RENOVATA: ANNO 1784./ Ez a rész is gerendavázas,de a régitől abban különbözik, hogy itt vályog a vázkitöltő elem. A templom keleten sokszögben végződik. A bejárat előtt kontytetőe "cinterem" foglal he­lyet. A templom pacsitfala ellenére is dacol az idővel,"áll­ja a sarat", pedig már kétszázadik évén felül van. A fes­tett fakazettás mennyezete,berendezése, karzata adja az i­gazi értékét, s emeli olyan hírnévre, hogy országhatárunkon túlról is jönnek,egyre többen megtekintik ezt a kis templo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom