Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban IV. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 10. Nyíregyháza, 1977)

Gál Balázs: Szülőfalum, Tákos

törlő, - és szakajtókendők, kiskendők, párnahuzatok, kisteritők, falvédők, abroszok, kredencterítők, függönyök, gyúrókötények, nyujtófatartók, fésű- és kefetartók. Itt az volt a szokás, hogy a leány magával vitte a stafírungban az anyja által kihimzett halotti öltözetet, a gyász idején használt ruhákat, teritőket. A gyász idején használatos kendő volt a tükörkendő. Ha halott volt a háznál, a tükröt a fal felé fordították és a kendővel takarták le. A stafírungot tulipános ládában helyezték el, amit a leány a lakodalom után magával vitt a férjes házhoz. A vászonból - amint azt már említettem - készítették a felsőruházat egyes darabjait. így a vászoninget, amelynek ünneplő darabjait szépen kihimezték. Az ing ujja bőszárú, a végén rojttal és szép csíkkal. A bőszárú vászongatyának épp ugy két fajtája volt, mint az ingnek. Az egyikben csak dolgoztak és hétköznap jártak. Az ünneplő gatyát csak vasárnap, ünnepnapokon, meg vásárba menet vették fel. A kantust a gyerekeknek varrták. /A kantus hosszú ing, amelyet a gyerekekre adták nyári időben, ha megjöttek a meleg napok./ Az ágyterítőt tisztán pamutból szőtték. Az elemózsiás tarisznyát is vászonból varrták, melynek mélyéről olyan jó volt előkeresni a "madárlátta kenyeret". A felsorolt példákkal kívántam bemutatni, hogy milyen nagy szükség volt a kenderre. A szövés-fonás és a velejáró hímzés télidőben virágzó foglalkozás, mondhatnám úgy is, hogy elfoglaltság volt a beregieknél, így szülőfalumban a tákoeiaknál is. Mindamellett megmaradt a szép fonóestéknek az emléke,amelyre olyan szívesen és vágyódva gondolnak szüleink, nagyszüleink. Az ilyen esték után a gazdát azért néha érték "kellemes" meglepetések. Reggelre felkelve a kiskaput nem találta a helyén.Nem is találhatta, hiszen az éj-