Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban IV. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 10. Nyíregyháza, 1977)
Gál Balázs: Szülőfalum, Tákos
séget képvisel. A néprajztudományban is csak az utóbbi időben foglalta el az őt megillető helyet, mert 'sokan csak a környező vidékkel azonos motívumkészletét tartották szem előtt. Ma már tudjuk, hogy a beregi - himzésnek is van saját motivum kincse. A nép körében elterjedt minták nagyon változatos képet mutatnak. Sok kis keresztezemből áll a merev, de mégis kedves minta.A régi,igazi gazdag mintás formákat az erdélyi azász asszonyok csinálták. Rájuk volt jellemző, hogy solymászó lovasokkal, nőalakokkal kevert mintákat varrtak ki. Ékes edényekből virágok nőnek ki, vagy szimmetrikus, ágas-bogaB alakból bokor fakad. Díszes madarak, sárkányok, griffek a tarka párnákon olyanok, mint egy pompázó virágos rét. Az úgynevezett farkasnyomos minta leggazdagabb változata itt fordul elő, s az ilyen nevek, mint például: tákosi kiskacsás,rákóczis, bársonyos, pávaszemes, gránátalmás, makkos, farkasnyomos stb, egy egész, kialakult formarendszert jelentenek, melynek szín és formagazdagsága elkápráztatja a szemet, és az ember álmélkodva vesz tudomást a néplélek eddig ismeretlen mélységeiről. Eredetileg csak piros és kék szinü pamutot használtak . újabban azonban már zöld, sárga és fekete szinüt is alkat maenalc. A keresztszemes hímzés az 192o-as években terjedt el nagyobb mértékben a nép "között. Ezt a himzési módot a beregszászi polgári iskola népművészeti nevelőmunkéjának hatására a falusi értelmiség honosította meg. A régi szedettcsiku minták elemeit azonban a hímző asszonyok továbbra is felhasználták, tehát a régi és uj diszitőmotivumok sajátos keveredéséből, a parasztság által továbbfejlesztett formából, alakult ki tulajdonképpen a mai beregi keresztszemes himzés, mely ma már a kereskedelem jóvoltából megtalálható szinte minden európai népművészeti boltban. A
