Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban IV. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 10. Nyíregyháza, 1977)

Gál Balázs: Szülőfalum, Tákos

semmiképpen sem elmaradottságot jelent. A környék hírneve - jellegzetes tájaival, román, gótikus és barokk építészeti emlékeivel, ritkaságnak számitó szalmatetős parasztházaival, műemlék fatomyaival, természetvédelmi területeivel - országhatárunkon is túljutott. A beregi Tiszahátat hatalmas erdőségek és mocsarak borították. Természetes "védőbástyák", vizek, mocsarak,erdők, lápok vették körül, tartották távol az ellent, vagy menedéket nyújtottak az üldözötteknek. Itt folyamatosabb volt az élet,mint a Tisza túlpartján, vagy távolabb az Alföldön. Itt leginkább csak az árvizek üldözték ki hajlékaikból az embereket, de a természeti katasztrófák - ha még olyan pusztítók is - csak a falvakat dönthetik le, de a falakon belüli életformát nem.így maradhatott meg ez a beregi Tiszahát máig egy nagy élő, páratlan "szabadtéri múzeumnak", amit végigjárni máshoz alig hasonlítható élmény. Talán azt kellene tanácsolnom az útra vállalkozóknak, hogy gyalog vágjanak neki! Gyalog, hiszen itt nincsennek nagy távolságok. Az Alföldön a török háborúság, a hányattatások után a felégetett apró falvak megmaradott népe rendszerint egy nagy fészekbe bujt össze. Legalábbis igyekezett nagyobb fészekbe, mint ameilyenben azelőtt élt. Itt szinte a honfoglalás után született, kialakult ritmusban,rendszerben követik egymást a kis lélekszámú, de kiforrott egészet alkotó települések. Egyik község szinte ölelkezik a másikba, ha jó a széljárás, a barabási harang szavát hallhatják Vámosatyán, Gelénesen, de talán még Tiszaszalkán is. Sok községben ma is őrzik és aktívan ápolják a gazdag népi hagyományokat. A hagyomány szerint Tákos nevének eredete a következő: Valamikor régen, amikor még erdő borította a vidéket, s a falu csak egy tisztáson feküdt, a tákosiak olyan sze-