Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban IV. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 10. Nyíregyháza, 1977)

Makay Béla: Ősi halászmódszerek a Túr mentén

a sás, gyékény. Nappal végezték, ellentétben a szigonyozással, bár néhány dologban hasonlított hozzá. Ez a halászási mód is csónakból történt 2-3 ember összehangolt munkájával. A háló ugyan-olyan felépitésú volt,mint a kaparász. Az eltérés csak annyi, hogy a rudat nem húzómódra, hanem tartó módra szerelték fel. Máskülönben mindegyiket hamar át lehetett alakítani. A rudat, emelyet fogtak, annak a kétágúját a kávák végeit összekötő spárgához erősitették. Aztán felül még odakötözték a kávához is. A háló öblibe két-három szál érzőfonalat kötöttek, amiket egybefonva felvezettek a hálótartó rúd mellett a rudat fogó kezébe. Amikor hal került a hálóba, az meghúzta a hálót, s vele ment az érzőzsineg is. Aki felül fogta az érzékelte is. Ebben már a lékhálóhoz is hasonlít. Balogh Jenő mondta el az alábbiakat: "A bokrászhálónak nagyobbnak kellett lennie a kaparásztól,mert egy kisebb bokor alját be kellett érnie. Volt, araikor egyszerre két ilyen kisebb hálóval tettük meg a bokor alját. Igen, megtettük, mi így mondtuk. Csónakról csináltuk. Egy ember hajtotta, egy vagy kettő pedig a hálót tartotta. Ezenkívül még a parton kellett lenni két hajtónak, akiknek az volt a dolguk, hogy hosszú botokkal, kétoldalról megdöfködték, megzavarták a bokrok alját, amikor már a hálót odatartottuk. Itt is óvatosan, csobbanás nélkül kellett dolgozni. A hálót is ugyanígy lehelyezni a bokor elébe. Amikor a hal a hálónak szaladt, a hálótartó azonnal megérezte, mert meghúzódott kezében az ideg. Erre felkapta a hálót, és a halat a csónakba borította. A 30-40 kilós hal nem volt ritkaság. A két hajtót botosnak hívtuk." Makay Péter bátyámnak is van egy botos emléke: "Soha nem volt szenvedélyem a halászat. De apám unszolására