Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban IV. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 10. Nyíregyháza, 1977)

Makay Béla: Ősi halászmódszerek a Túr mentén

sőbbi leszármazottak. Évszázadokon keresztül megengedett volt a haláazat, a feles halászat feltételével bárkinek adtak lehetőséget. Hallomásból tudom az istvándi öregektől, hogy az ősi módszerek közül csak a szigonyozást tiltották, mivel ez éjjeli halászati mód volt és így kevésbé volt ellenőrizhető. A malom alatti szigonyozást viszont, ha vendégeket várt a báró, akkor engedélyezte. Azt tapasztaltam, hogy ez a nép a varsázást nem kedvelte, alig-alig alkalmazta. Miért? Drága volt a varsa,ha maga fonta, sok munkával járt, és sok kellett belőle.Hátránya volt az is, hogy csónak kellett hozzá és lerakás után ott kellett hagyni napokig, hetekig;a cigányok,haltolvajok kénye-kedvére. Mielőtt hozzáfogtam munkám megírásához, felkerestem azokat a régi, kedves ismerőseimet, barátaimat, akikkel valamikor, hét-tíz évvel ezelőtt együtt halásztam, vonóztam, kámzsásztam stb. Némelyiket csak láttam, hogy hogyan fogja a halat ősi szerszámmal, némelyikről csak hallomásból tudtam, hogy például szigonyozással halászik. A legkedvesebb halászt, a legkedvesebb módszert Kölesében találtam. Miért? Bár ez a község kétszer-háromszor népesebb a másik kettőnél, a vonóhálózáson kívül máshoz nem nagyon értettek. Más módszert alig-alig találtam, kivéve a kámzsázást. De néhány évvel ezelőtt meghalt egyetlen művelője, az öreg Bagdi cigány. A környező falvak határában szivesen halásztak más módon is,de azt otthon nem merték csinálni. Például ami kor halászok, illetve orvhalászok után kutattam munkám kiegészítése céljából,Harbula Elemér, aki maga is flogy vonóhálós, együtt halászgattunk valamikor, azzal fogadott, hogy alig-alig van itt ma már halász, nem lehet halászni mert azonnal feljelentik az embert.Engedélyt pedig nem adnak. És valóban, Kölesében a múltban