Erdész Sándor: Nyíregyházi szlovák ("tirpák") nyelvjárási és néprajzi emlékek (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 9. Nyíregyháza, 1977)

"Ilikor vonult be először katonának?" 1914-ben, az általános mozgósításkor, amikor Munkácsra vonultunk be. "Ott a katonaságnál volt-e mesemondás?" Főképpen ott volt mesemondás,a 65.gyalogezrednél, mindig este. Mikor a villanyt eloltották, felszólították,' hogy aki tud valamilyen mesét, az mondja. "Ki szólította fel a katonákat?" A szobaparancsnok! "Na, gyerünk a mesével!"-mondta.És akkor mindjárt volt jelentkező. "És akkor meddig meséltek?" Egyszer azt mondta,aki mesélt, hogy: "Csont!" Ha valaki azt mondta rá, hogy "hús", akkor még mesélni kellett tovább. De ha már nem mondta senki, hogy "hús",akkor már megszűnt a mesélés, mert mindenki elálmosodott vagy elaludt. "Hallott-e olyasmiről,hogy kötelező lett volna a mesélés?" Hát, hallottam, hogy voltak egyes szakaszok, meg egyes századok, ahol kötelező volt. De itten nálunk például, voltunk többen, akik tudtunk meséket. Hallgatták végig, és addig mesélt az ember, mig el nem aludt mindenki.Néha még éjfélig is! "És a leszerelés után?" Hát ugye a szomszédokkal, a régi ismerős egykorú társaimmal ha találkoztunk, vagy összejöttünk esténként, akkor mondtunk meséket«Mikor már az én gyermekeim is felcseperedtek, akkor meg odajöttek a szomszéd gyerekek.Nagyon szerettek odajárni,mindig mondták: "Meséljen Tarczali bácsi!"Meg: "Meséljen, apu!" - az én gyerekeim. És én meséltem. Már a feleségem haragudott is. "Mért nem fogod már be a szádat, mindig csak mesélsz ezeknek a gyerekeknek! "Hittek régen ezekben a mesékben, történetekben?" Hittek benne, mert olyan babonások voltak az emberek. 65.