Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban 3. Helytörténet. (Jósa András Múzeum Kiadványai 7. Nyíregyháza, 1976)

2. Gyarmathy Zsigmond: A vásárosnaményi Vörös Csillag termelőszövetkezet gazdálkodásának története /1951-1960/

pálcájával, majd fehérkesztyüs kezével megütött. Erre vas­villát ragadtam. IJéhány perc és ott voltak a csendőrök. ..rí snap laár cseiédkönywel a kezemben az utcán voltam.Csak a cselédség örült titkon, hogy emberére talált ez egyszer a vad intéző." Pelszabadulás után többen földet kaptak. Kósa Sándor o kh. Lapos Sándor 8 kh.,Morvái Imre 3.5 kh., Szegedi Áron 3 kh., és Tóth Károly 4- kh. földet kapott. így is sok ne­hézséggel kellett a földjuttatás után is szembe nézni, de most már legalább maguknak dolgoztak, llem fenyegette őket az éhség fojtogató réme. Ök sem maradtak ki, hozzájuk is el­jutott Pártunk célkitűzése, ők is hallgatták a felvilágo­sító szót, hogy az egyéni gazdálkodás határai végesek,csak a szocialista nagyüzem biztosithatja életszínvonaluk továb­bi emelését. így lettek a vásárosnaményi Vörös Csillag ter­melőszövetkezet alapitó tagjaivá. A pontos időpontja ala­kulásuknak 1951. március 30. Engedélyük száma: IX.V. A.62. 26. Az engedély kelte 1954. április 1. Alakulás után főijük kb. 200 kh. volt, aminek legna­gyobb részét állami tartalék területből kapták, hiszen ők maguk nem sok földet tudtak bevinni, akinek a juttatásból volt is több, azok egy része már korábban más termelőszö­vetkezetbe vitték be földjüket, igy a tiszaszalkai Buzaka­lászba, a 3agi termelőszövetkezetbe stb. A bevitt föld u­tán járó földjáradék kimutatás azt igazolja, hogy a bevitt föld aranykorona értéke igen kicsiny volt. Legalább is ezt bizonyitja a tagok földjáradék követelésének a kimutatá­sa: / 11 N é V : Figyelembe vehető aranykorona érték: • Összesen 1 ak. Tóth Károly 18.34 270.-Ft. 14.70 Szakács András 9.98 137.-Ft. ti Szerencsi István 12.07 177.-Ft. • Andrási Károly 7.20 104.-Ft. n Vedres András 20.96 303.-Ft. n Kósa Sándorné 43.90 645.-Ft. tt

Next

/
Oldalképek
Tartalom