Babus Jolán: Néprajzi tanulmányok a beregi Tiszahátról. (Jósa András Múzeum Kiadványai 6. Nyíregyháza, 1976)

A lónyai nép és a madarak

Hadd. lehessek szabad madár! Rózsám, ha én szabad madár lehetnék, Este-reggel nálad lennék! Egy harmadik lónyai nótában pedig a kismadár kedves követ, akit a legény ki választót jához küld: Este késen szedem a virágot, Egy kis madár a kötőmbe szállott, Jaj istenem, mi ennek a jele? Talán a szeretőm küldte ide? À'em minden madár egyíormán kedves a lónyai népnek. A gazda bizony ugyancsak bo

szankodik,ha azt tapasztalja,hogy a mezei madarak kiszedegették a vetés gonddal elvetett magját.Ez ellen igyekszik már előre védekezni a lónyai ember. A vetést jól leboronélja, keresztben egymáshoz kötözött ócska ruhadarabokat aggat: varjúijesztóüt csinál, Hé*mely magféleséget törekkel, szalmával hintenek be. Úgy is segítenek magukon, hogy a föld két szélére karókat szúrnak le, s köztik zeg-zugos vonalban, hálószerűén fonalat húznak ki, hogy a felrebbenő madár beleütközve megijedjen tőle, .lésok rongycsíkokat, sallangokra szabdalt papírszeleteket fűznek a kifeszítendő fonalra, hogy a szél lebegtesse azokat, bem szeretik a szántóföld szélén a fát, mert az a madarak tanyaja,melyek onnan egyenesen a vetésre járnak. Van azután más megelőzési módja is annak, hogy a madarak a vetést meg ne semmisítsék.A mákot és a kendert pl. szótlanul kell elvetni, a kölesbe pedig kulcsot kell tenni vetés előtt, akkor nem bántják a madarak. A madarak legjobb ismerői a fészekrabló fiúgyermekek, 121.