Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban I. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 5. Nyíregyháza, 1975)

Orosz Károly: Népi gazdálkodás és táplálkozás, szavak, szólások Dombrádon

cars hordták és ott taposták el, ami idővel porrá változott. A homokot azonban trágyázták. A múlt században, de még a század elején is a szegényebbek fsekével szántottak ás a terményt "csálészekárrel" szállították haza. Az árvizek idején a teheneket a ladik helyettesitette, azon vitték a magasabb helyeken levő gabona aratásához az élelmet meg az arató szerszámoka t. Csáki Gusztáv és Szabó Imre parasztemberek szerint: "...aki egyszer szánt, egy kenyeret arat, aki kétszer szánt, kát kenyerei; arat, aki háromszor szánt, három kenyeret tud a pulyá.jának kezébe adni." Az 1820-as évekig, amig az akácfa nem terjedt el falunkban, a szél a néhány száraz, művelhető homokdombon is szabadon garázdálkodott. A homokkal együtt elvitte az elvetett gabonaszemeket is. Különösen a gyengébb, kései vetésekben tett nagy kárt. Ennek hatására próbálta a múlt század közepén a község lakossága meghonosítani az akácfát és szőlőskerteket létesitett. Az akácfát az 1800-as évek elején hozták Eombrádra a Kárton-család akkor élő tagjai, Elek Salamon földesúrtól, aki Székelyben lakott. Később a Márton-család által nevelt csemetéket ellopkodták, s igy Onteleken és Dombrádon egyaránt elterjedt. A szőlő elterjedéséről mi sem nyújt pontosabb ada-