Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban I. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 5. Nyíregyháza, 1975)
Balogh László: A szilva termesztése és földolgozása Szamosszeg községben
nyit megjegyzek még, hogy a szilvabefőzés csak az utóbbi 20-30 évben vált általánossá a faluban egyéb gyümölcsbefozásekkel egyetemben. Régebben csak a vagyonosabb gazdák feleségei csinálták, és adatközlőim szerint még az 1920-as években is orvosságnak számított a szegényebbek között. Több szegényebb származású idősebb adatközlőm említette, hogy betegsége idején evett csak befőttet, s azt is a munkaadó gazda felesége küldte gyógyszerként. Ügy tapasztaltam, hogy a szegényebbek drága csemegének hitték a befőttet, s elsősorban azért nem csinálták. Tongas Jóuzsiról mondják például, hogy mikor másodszor nősült, ás jó háziasszony hírében levő felesége befőttet készített, előbb csak dicsérte ügyességét, de mikor megtudta, hogy mennyi cukor kellett hozzá, pazarlás cimén alaposan elnadrágolta az újasszonyt. Újabban háttérbe szorult,de régebben elterjedt ezilvsföldolgozási mód volt az aszalás is^Itt-ott, mint szerszámos kamra ás lomtár ma is megtalálható a régi aszalóu . A század elején azonban még egy portáról sem hiányozhatott. .-Italában a kert alsó felében építették. Ivem azért, hogy közelebb legyen a szilvsfákhoz, hanem hogy a régi típusú nádtetős házakat óvják a kigyulladáetől. Az aszalóu e~y egyszerű kemence volt, általában 2x3 méteres épülettel ráépítve.Az épület fala rendszerint vályog volt, nej ritkán azonban napraforgószárbál készült pacsit . A kemence az épületen kívül volt fűthető. Maga ez épület légmentesen zart, egyik oldalának teljes hosszában jól pászoló deszkáéjtóval. Az épület belsejében három-négy szintben rudak voltak párosával a falba erősítve. Ezekre kerültek a szilvával telt aszalóukas-ok. Az aszalóukas