Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban I. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 5. Nyíregyháza, 1975)

Balogh László: A szilva termesztése és földolgozása Szamosszeg községben

ten. Ha a faluban végezték a munkát, ez esti órákban az ilyen lekvárfőzökben is megjelentek az önkéntes kavarok, legalább a napszámosok ismerőseiből verődve össze.Le távolabbi ismerősök sem voltak ritkák. Lem hiányoztak azonban az önkéntes segítők akkor sem, ha más faluban végezték a főzést.A ezamosszegi legények általában vágig-udvarolják a szomszédos falvakat, e ismerősök, barátok szinte minden közeli községben kerülnek, s a lekváríczés hírére természetes, hogy föl is keresik őket esténkánt. A napszámra végzett lekvárfozás csak egy ponton mutat eltérést a saját szilvát főző lekvárí'őzőtől. 5..ég pedig abban, hogy torzs gárdája vegyes,és anyagi érdek kapcsolja a munkához. Ez fontos azért, mert ennek alánján láthatjuk szembeszökően a vállalkozó kínos és felelősségteljes szerepkörét, továbbá így nem lephet meg bennünket az sem, ha hírt adunk róla, hogy az ilyen lekvárfczőben nem ritka volt a napszámosok egymás közötti veszekedése, amit a vállalkozónak kellett mindig elsimítani. Azok a szamosszegi gazdák, akiknek nagyon sok volt a szilvájuk, de lekvárt akartak belőle főzetni, kiadták részében főzni. A helybeli gyakorlat szerint kétféle tarifa volt szokásos: harmados és feles lekvárfőzés. A harmados lekvárfőzáskor a dolgozó kötelessége volt a szilva leszüretelése és a lekvár kifőzése. Ekkor csak a munkáját adta a főzött lekvár egyharmadáért. A szükséges edényeket, a tüzelőt a gazda adta, sőt főzés idejére a tulajdonosnak kellett az étkeztetést is biztosítani. Az ilyen lekvárfőzés mindig a főzető személy portáján történt. A munka részes jellege nem gátolta az ismerősöket abban, hogy esténkánt kavarni menjenek, "alán annyi különbség észlelhető a részes és saját termesztésű szilvából történő lekvárfőző között, hogy a háziak miatt a tár25.