Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei. (Jósa András Múzeum Kiadványai 3. Budapest,1968)

Nyílt levél Görömbey Péter ev.ref.főesperes barátomhoz III. Nem csak Te mint tősgyökeres nyiri ember, de mindnyájan a kik a Nyírt ösmerjük, tudjuk azt, hogy a mi homokos talajunkat nem csak érczeszközzel, de fakampókkal, sőt talán még tíz körmünkkel is meglehetett munkálni. Azon időtől, melyből számos csiszolt kőbaltákat, vésőket és egyéb kőtárgyakat őriz muzeumunk, mintegy négy-ötezer év választ el bennünket; de talán még több is. Hogy azon korban hazánkban földmivelést is folytattak, kétségtelenül bizonyította be Wosinszky Mór a tolnamegyei lengyeli kőkorszaki telepnek tudományos átkutatásával,a hol mintegy kétszáz sirban az összekuczorodott oldalra fektetett csontvázak lábainál u.n. talpcsöves agyagedényeket talált,melyeket olyan gombához lehet hasonlítani, melynek kalapja nem domború, tányéralaku, - Ezen tányérokban apróbb állatcsontokon kivül megszenesedett gabona szemeket tömegesen is talált. Ilyen ép edényt talált Sípos Emil is petneházi birtokán, melyet muzeumunknak ajándékozott. Ebben is nyilván kegyeletből az elhunyt iránt, útravalót helyeztek el a túlvilágra a földnek termékeiből épen ugy mint Lengyelen. Mi nyiri emberek azt Í3 tudjuk, hogy még néhány és előtt is t.i. a Nyirvizeknek lecsapolása előtt minden határban számos kisebb, nagyobb hallal bővelkedő tavak terültek el. Csak az nem evett halat, a ki rest volt-azt megfogni. Kezdetleges obsidian, vagy kovahegyü nyilaikkal csak közvetlen közelből ejthették el a vadat. A sikságon csak nagy nehezen, a mi milliom és milliom, - akkor még erdőkkel boritott - homokbuczkáinkon pedig igen könnyen volt a vad megközelíthető. A buczkák és erdők a zord telet is elviselhetőbbé tették. A mi vidékünk volt tehát hazánk területén legkiválóbban