Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei. (Jósa András Múzeum Kiadványai 3. Budapest,1968)
A haladás törvénye szerint mi is fel fogunk gázolni a dunántúli vidék múzeumainak magaslatára. Ez csak idő kérdése lehet. Nyiri pajkos lehetett valamikor, de ma már nincs. Nyiri kurucz pedig volt, van és mindig lesz. Mint kuruczok szeretjük a szabadságot, alku nélkül. A szabadság felfelé tör. Az idők elenyésztető hatalma alatt nem karral, karddal, de más fegyverrel álljuk meg a harczot a minket lenéző nyugottal szemben. A terepet fel kell használni. A terepnek egyik részlete a régészetnek mezeje is, a milyen Szabolcsmegyében mi is, sokan igyekezünk állásunkat megerősíteni. - Haladjunk, ne maradjunk ! A dunántúli muzeumoknak gazdagsága bámulatra ragadja az érdeklődőt. - Mi harminczöt.év óta igyekszünk megmenteni az enyészettől pedig azt, a mit lehet, de tömeges leletre nem bukkanunk, mint ott igen gyakran. Sirmezőink nincsenek. A legnagyobb temetőnk, a melyre eddig Szabolcsban akadtunk, a bezdédi honfoglalási temető volt. Hiában kuttatunk jobbra balra, tizenhét sirnál többre nem akadtunk.A Dunán tul pedig a lengyeli kő és bronzkorszaki, valamint a Keszthely melletti és győrvidéki népvándorláskori kevés temetőinek ezer és ezer sirjai nagy muzeumot töltenek be. A szórványos leletek kevesebbek ott, mint nálunk. A mi muzeumunk szórványos leletekből halmozódott öszsze. Hogy lehet tehát még is az, hogy a mi muzeumunk bronztárgyakban, a nemzeti múzeumon kivül, minden más hazai múzeumnál gazdagabb. Nyilván lakottabb vidék volt azon korban,mint az országnak többi része. Feltűnő, hogy minden bronz gazdaságunk mellett pedig csak két bronzkori temetkezési helyre akadtunk, egy gyulaházai nagy őshalomban és Berkeszem a Csonkás dűlőben gróf Vay Gábor ur birtokán. • A hullák el lettek égetve.