Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei. (Jósa András Múzeum Kiadványai 3. Budapest,1968)

/ édesatyja megboldogult

Szikszai Pál

.egyet mely Pozsonyból került. Lámfalussy kótaji gör.kath. lelkész Ur. Egy pedig ugyancsak Vajáról jutott birtokunkba még 1869-ben. De azt,hogy ki ajándékozta, már elfelejtettem. Különböző bronzkori töredékeink csoportos leletekből származnak, melynek őskori bronzöntőknek újra öntés czéljából összegyűjtött kincsét képezhették. Piricséről Katz Mihály úrtól egy-, Kemecséről Vitéz Lajos úrtól négy különböző kardnak töredéke, Tisza-Eszlárról /Sinka hegy/ néhai Szelóczky Géza rakamazi gyógyszerésztől, Tisza-Eszlárról /falu közeléből/ Benedek Pál tiszaszabályozási főmérnök úrtól, Nagy-Halászból Kállay András úrtól. Igy tehát eddig 8 ép, 8 töredék kardunk rolt muzeumunkban őrizre. Tegnap kettővel szaporodott gyűjteményünk. Mindennek van históriája, tehát ezeknek a kardoknak is. Nem akarok a mátészalkai nóta Írójának bűnébe esni, a ki a végén kezdte, mondván: "Mátészalka gyászban van,mert a legény halva van." A logika törvényei szerint pedig azon kellett volna kezdeni, a mi miatt a legénynek meg kellett halnia. ín sem azon kezdem tehát, hogy itt vannak a kardok hanem azon, hogy miként kerültek őstörténelmünk archívumába. Angyalossy Pali öcsém, a kit mint örök ifjú kedélyű embert, a "Pál" megszólítással megbosszantani nem szeretnék, pár hét előtt megsúgta, hogy Nozdroviczky Kazi, a kinek azt kivánom, hogy soha ne vénüljön Kázmérrá, két bronzkardot szerzett és őriz: de tréfásan"azt mondja, hogy inkább a kandalló tüzét piszkálja velük, mintsem azokat valakinek odaajándékozná. Angyalossy főszolgabíró vesztére súgta ezt be nekem, a mint hogy ez mindjárt ki fog sülni. Ugyanis hétfőn a várdai patikát vizsgáltam meg, amire ugyan nem nagy szükség volt, mert azokban tizennyolc év óta soha rendellenességet vagy szabálytalanságot nem találtam; de hát "Röndnek muszály lenni". A hivatalos functiót d.u. öt ó-