Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei. (Jósa András Múzeum Kiadványai 3. Budapest,1968)

Egy fél kiló sulyu vulcanikus üYeg/obsidián/ darab amilyenrŐl az ősidőkben késeket, nyílhegyeket pattogtattak le. Egy nagy parittya kő jáspisból. Egy edénynek mélyen behomoritott talpa. Egy finoman készített cserép horog, mely igen kis edénynek fedélül szolgálhatott. Egy szép nemes rozsdával borított bronzkós, mely a muzeumunkban őrzött öt bronzkéstől abban különbözik, hogy 5 milliméter széles fokának körvonala nem hullámos, hanem gyenge ivhajtásu, díszítve nincsen, tehát kezdetlegesebb lévén, még régibb mint amazok, és valószínűleg a Krisztus előtti második évezrednek elejéről származik. Egy cserép edény, a mely 15 ctm.magas. Szélesen kihajló vékony peremének külső körvonala olyan, a milyent egy múzeumban sem láttam, a mennyiben nem köralaku, hanem négy félkör alakú lebenyből áll, tehát felülről tekintve négy levelű lóheréhez hasonlit. Legsajátságosabb - unicumnak tekinthető - tárgy egy kis fekete, fényezetlen, nem korongos, de jó gyurmából készült és égetett, mintegy fél deciliter űrtartalmú cserépedény, melynek felső részén nem egy kissé kihajló peremű nyilas van, mint minden csupornál, vagy fazéknál, hanem három részarányosán elhelyezett külön álló egy czentiméter magas nyak emelkedik ki. Mindegyiknek nyílása két czentiméter átmérőjű. A negyedik nyaknak helyén az edények füle volt, mely azonban a találáskor már le volt törve. Ivásra használható nem volt, mert az illető ivó a másik két nyilasból nyakon Öntötte volna magát. Alig lehetett egyéb, mint három kanóczos mécs, mely valamely bronzkorszaki főúrnak világított addig, mig az ő mécsese is örökre ki nem aludt. Dr.Jósa András. /%irvidék,XXIII.évf.l9.sz., 1902.máj.11, 5.1./