Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei. (Jósa András Múzeum Kiadványai 3. Budapest,1968)

sének idejére világosságot egyáltalában nem deritenek; tehát a halommal organikus összefüggésben egyáltalán nem lévén, teljesen értéknélküliek. Az emiitett mélységben és helyen, mintegy 30 ctm. hosszú, 20 ctm. széles területen, 5-6 ctm. vastagságban égetett ember csont töredékre akadtunk. Ezen területen kivül ilyenek nem találtattak. Ezen élesen határolt csontrakás alig egy tized vagy huszadrészét képezhette az elégetett hulla csontvázzának és igy csak formalitását képezhette az akkori temetkezési szokásoknak. A nyiregyházai La Téne kori a Kr. előtti évezred Ilik feléből származó hat különböző területen fekvő urnatemetőben, Thasson, Demecserben, Kótajban és több más - most hamarjában eszembe nem jutó - helyen ugyan ezt tapasztaljuk. Az eddigi tapasztalatok szerint az égetett csontvázmaradványok nem ott lettek el égetve, a hova eltemetve lettek, mert azon esetben bő szén maradványokra is akadtunk volna. A karászi Ki3halomban talált égetett csontok mellett is csak egy kis tölgyfahordalékon észleltünk tisztán fölismerhető csekély elszenesedést, a többi sok tölgyfakorhadék mellett, pedig ilyen nyomok után Okolicsányi Menyhért barátommal és szives támogatónkkal Weinberger Soma úrral minden mellékkörülményekre éles figyelemmel voltunk. ïïgy látszott hogy ezen csontmaradványok egy 50 ctm. hosszú és 30 ctm. széles tölgyfa ládába lettek a temetés alkalmával elhelyezve, bár a fának teljes elkorhadása miatt ezen állitásért mérget nem veszek. Az égetett csonthalmazra közvetlenül - mintegy egybe forrva - következő tárgyak voltak - nem reá dobva, de - reá helyezve. A rücskös nemes rozsdával boritott bronztárgyak az égett csont rakásra nem óda dobva, hanem szépen egymás mellé voltak helyezve. Ezek közt találtuk a szinarany fülbevalót és