Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei. (Jósa András Múzeum Kiadványai 3. Budapest,1968)

Á Nyíregyházán létesítendő közművelődés

i ház kérdéséhez. A közművelődési háznak eszméjét, mely a hamv. alatt már régen lappangott nálunk, pár év előtt Görömbey Péter ev

t ref. főesperes barátom kezdette a "Nyirvidék" hasábjain fujtatni, és igyekezett lángra lobbantani. Két év előtt Petrovits Gyula apát plébános rom.kath. esperes barátom fehér asztalánál többen voltunk u.n. pápisták, luteránusok, kálvinisták, a kik különböző formák betartása mellett ugyan azon nagy űristent imádjuk, és a kik mindannyian mentül későbben igyekezünk hitünk révén üdvözülni. Másnap Kovács István tábla bíró lépett fel a Nyirvidékben a kultúrháznak érdekében,legújabban^ pedig főképen Ballá Jenő városi kulturtanácsos buzgólkodik főképen. Ez nem egy elcsépelt közmondás vagy pnrasis, mert hiszen a történelemnek meg nem cáfolható tanúsága szerint a világnak legrégibb kulturnépe, a kinai és hindu, mihelyt a haladásban megállott, azonnal eltörpült és zsákmányává, csaknem rabszolgájává vált némely nyugoti, lélekszámban törpe,haladásban óriási léptekkei előre törő népeknek - felváltva vagy együtiesen portugallnak, spanyolnak, hollandinak előbb, ké3Őbb angolnak, franczának, németnek, némileg olasznak is,de az önvédelemre szorítkozó magyarnak nem. Az Indiának kulturemlőin növekedett Assyr, Parthus, Egyptomi, Perzsa, Görög, Római, mihely megszűnt haladni, hatalmában megsemmisült, nyelvükben is csak mintegy szép halottban gyönyörködünk. Közülük csak a Perzsa tartotta meg a nyelvét, de kulturállását ez is elvesz tette, az a nép a melynek gyönyörű ornamentikáit honfoglal őseink adptáiták, uj hazájukba - ide - magukkai hozták, a melyeket mai művészeink kivétel nélkül teljesen ignorálják, adoptálják a tulipánt, szegfűt, gránát almát - a mibe őser soha bele nem haraptak - és a mely motívumokat ujabb ősei- •.