Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei. (Jósa András Múzeum Kiadványai 3. Budapest,1968)

dobunk a külföldre, dacára annak, hogy gyapjúnk, kenderünk, lenünk szükségleteinket nagy részben fedezhetnék. A tulipánnal diszitett borsos áru külföldi szövetek néhány hónap múlva a szalmalángon könnyen eléghetnek,ha a kereskedők és gyárosok a "Tulipán" érdekében kezet fognak, a mi pedig csaknem legyőzhetetlen akadályba ütközik; mert gyáriparunk némely részének fogyatékossága miatt kényszerülve vannak áruikat külföldről szerezni be. Kereskedőinknek legalább is 90 nagy részben hitelre dolgozik, a mely hitel pedig azon pillanatban megszűnik, a melyben a boykottálás megkezdődik. A lehetőség szerint onnan szerzik a kenyeret,ahol van, mert a hol nincs, ott "He keress". Nincs, iparunk. Hazánkat a nemzeti ellenállás és hazafiúi lelkesülés olyan kiváló minisztériumhoz juttatta, a milyen 48 óta nem volt. Biztosra vehetjük, hogy egyebek között főgondját a hazai gyáripar fejlesztésére is fogja fordítani. A meddig azonban ezen áldásos törekvése teljesen eredményre nem vezet, tehát a meddig átmeneti korszakban vagyunk a külföldi iparcikkek elől teljesen el nem zárkózhatunk. Ha a kereskedőknek egy része - esetleg hazafias jelszavakkal - uzsorát üz, az mBllőzést érdemel. A gyáraknak is kellene nem csak a kereskedőkhöz, de a fogyasztó közönséghez is közvetlenebbül közeledni, kicsinyben eladás végett raktárakat nyitni minden népesebb városban. Bevallom azonban bűnömet, hogy mintegy 20 év óta brunni gyárból hozatom az egy öltő ruhára való szövetet állítólag gyári áron, amit itthon busásabban kellene megfizetnem. A napokban Budapesten járván egy kávéházban címtárt kértem, a melyből kitudtam, hogy a zsolnai posztógyárnak a Dorottya utca 6.szám alatt, a gácsinak pedig a Fürdő utca lO.ssám alatt van raktára. A cég feliratot azonban egyik házon sem találtam -1, tehát elbújnak. Az az, hogy nem bújnak el, de csak kereskedők ÍT-