Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei. (Jósa András Múzeum Kiadványai 3. Budapest,1968)

Az elmondottak alapján alapos azon feltévés, hogy itt egy honfoglaláskori temetőrei van dolgunk. Mindenütt kerestem egy gyermeket a ki kihagyná szúrni szemeit, hogy a régi pecsétet felolvaszthassuk, de minden fáradozásaimnak daczára ilyen még nem került. Biztosra lehet Tenni, hogy a rézcsónak az elrejtett kincsekkel együtt örökre oda veszett. Ezen képzelődésen alapuló kincsért nem kár;de nagy kár lenne őseink ruházatának, fegyverzetének, esetleg talán szokásainak bővebb felderithetésére az, ha ezen terület rendszeresen át nem kutattatnék. Hazai festőművészeink és szobrászaink - egyetlen egyet sem véve ki - valószinüleg azért nem állitottak elő megfelelő ruházatban és fegyverzetben honfoglaláskori alakot, mert eddigi gyér leleteink alapján az hiányos lett volna és későbbi leletek gáncsolhatták volna alkotásukat. Igyekeznünk kell tehát minden alkalmat fel használni arra, hogy a homályba kissé bevilágíthassunk. A gégényi - csaknem kétségtelenül honfoglalási - temetőnek átvizsgálása előbbre viheti őseink ösmeretét. Ehez pedig Vas Mihály gégényi ev.ref. lelkész urnák engedélye és támogatása szükséges, a ki pedig okkal neheztelhet reám, mert egyik közelebbi megyei gyűlés alkalmával, midőn ón a gyűlési teremben nem voltam, állítólag az emberi egészségügyi kezelést megrótta. Alig fejezte be beszédjét léptem a terembe és téves informatió alapján hevesen keltem ki ellene. Már pedig nem volt igazam, mert utólag megtudtam, hogy nem az emberi egészség kezelése ellen tört ki, hanem nézetemmel egyezőleg azt bizonyitotta, hogy az állategészségügyre a kormány részéről nagyobb gond és anyagi áldozat fordittatik,aint az emberi egészségügyre. Hát én tulajdonképpen Don Quichotte szerepet játszottam, a mit ezennel elösmerek és a miért szives elnézést kérem, mert ő ugyan azon nézetben van mint én mindig voltam és ma is vagyok. Miután a tervezett ásatás a gégényi egyháznak tulaj-