Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei. (Jósa András Múzeum Kiadványai 3. Budapest,1968)

nak szoktak nevezni, a mely nyelvről van ugyan gramatika.de azért csak az irek nyelvében maradt meg némi nyoma, de keltául senki sem udvarol. Mindenki restéi hunnul beszélni; még pedig csupán azért, mert ezen nyelvekről senkinek még csak fogalma sincs, sőt még avarul sem. A bessenyő nyelvről sem maradt reánk semmi; a kun nyelvről pedig gróf Kun Géza a velenczei San Marco kun kódexe alapján bebizonyitotta, hogy a kun nyelv nem egyéb, mint a török nyelvnek egyik tájszóllása. Ezek a népek Krisztus után garázdálkodtak; Európában, ezen korszakból csak a góth nyelvet ösmerjük. A kelták nyelvének csak az Íreknél van nyoma, csonttani ismérvüket nem tudjuk. Mi jogon lehet tehát keltákat hazánk ősterületére telepiteni. No de hát hagyjuk rá, mert ez a divat. Elég az hozzá, hogy a Velem - Szt.-Vidi lelet a Kr. előtti évezred második feléből származik. Ebben nincsen semmi különös, hiszen Szabolcsban több leihelyeink vannak ezen korból, mint az ösmert világnak bármely részében. Miért nevezetesebb tehát a velem-szentvidi báró Miske Kálmán féle gyűjtemény, minden eddig ösmert gyűjteménynél ? Hát csak azért,mert az ezen kort jellemző fibulák, magyarul kapocstük /Sicherheitsnadel/ vidékenkint különbözők és nem találunk ugyanazon korból származó, de különböző fibulákat ugyan egy helyen. A báró Miske-féle gyűjteményben azonban ugyan egy , helyről Vidről kerülve látunk olyan kapocstüket, a milyeneket Glazináczon Boszniában, Certosában Észak-Olaszországban, Hallstadtban felső Ausztriában, de másutt is özönével találtak. Olyan, - a világon járatlan - eszközök vannak a b. Miske-féle gyűjteményben, melyeket a bronzlemezeknek kiverésére /trébelésére/ használtak. Bámulatba ejti az embert, a számtalan kisebb-nagyobb lófejalakkal végződő bronztü és