Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei.(Jósa András Múzeum Kiadványai 2. Budapest, 1958)
A köpüt egymásra hajlított, de összeforrasztott szárnyak képezik, tehát nem olyan kezdetleges köpü, mint a milyeneket a mai előrehaladott kornak ásóin észlelünk. Az akkori nyiri pajkosok ia tudtak nemcaak vadászni, talán agaraszni, lovat hajtani, vagy lóklnzó versenyekben gyönyörködni, hanen a vasiparnak magasabb fokán állottak, mint a mai angolok, svédek vagy styriaik. Ezen állításnak bizonyításául, tanuk előtt elfogok egy mai készitményü ásót az oroai határban ásni, éa bárkivel fogadok egy brittanica azivarba, hogy 1700 év aulva azokat teljeaen elrozsdásodva fogják megtalálni. Na de ezzel még nincs bebizonyítva aem az, hogy ezen eszköz ásó volt, sem az, hogy 1700 évig hevert a föld alatt. Ásónak kellett lenni, mert 20-25 cm. hosszú, 17-19 cm. széles pengéje mindenütt csak 2-3 milliméter vastag, tehát nem ékalaku és igy fának hasogatására teljesen alkalmatlan. A 6-9 cm. mély köpüknek oldalain lyukak nincsenek, tehát a nyél csak be volt dugva a köpübe, anélkül, hogy szeggel oda lett volna erősitve, tehát ha ezen vágó eszköz valamibe beleszorult, a nyelet ki lehetett húzni az eszközből, az eszköz maga azonban odarekedt. Nea lehetett tehát más, mint földforgató eszköz, még pedig a Nyírnek sajátos földmivelő eszköze, mert éle nem hegyes, mint a mai ásóknak, hanem félkör-szelvény alakú, tehát nem volt benyomható agyagba, hanem csak homoktalajnak forgatására volt alkalmas. Az Orostól keletre fekvő Kőnya-dülőben a legszebb rendben egymásra fektetve talált 12 egymáshoz teljesen hasonló ásó közül egyet -mint fentebb emiitettem- Szüch Gyula ur, négyet pedig Erdélyi Farkas orosi jegyző ur volt szives gyűjteményünknek ajándékozni. Ezenkívül egy épen ilyen ásót adott még Erdélyi ur, de amely Orostól nyugotra a Szardocska kis-mezei