Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei.(Jósa András Múzeum Kiadványai 2. Budapest, 1958)

hogy a kezdetleges kézi eszközökkel rendelkező ősnépek könynyen művelhető homokos talajunkon, a lyirvisssabályozés előtt halakban bővelkedő számtalan tavainkban, és csak az utőbbi évtizedekben végképen kipusztítani kezdett vaddus erdőinkben életszüksőgelket könnyebben találhatták meg, mint bárhol hazánkban. Csak a b. Vécsey József és néhány lelkesek által kezdeményezett megyei múzeumnak köszönhető az, hogy most már nagy része a bronz leleteknek nem olvasztatnak és Öntetnek ót csengettyűvé, az ősedőnyeket nem verik széjjel, a rozsdás vasakat nem lökik el mint teljesen értéktelen tárgyakat, hanem megőrizhetjük azokat mint a "Nyir" őstörténetének okmányait. Gyűjteményünk sokkal fogyatékosabb, mintsem abból meglehetne határozni a'zt, hogy a Quádok, sarmata- jazygok, géták, gepidák, hunok, avarok, dákok, szlávok, kunok vagy besenyők lakták-e Nyírünket. A két utóbbi nép áll korunkhoz legközelebb, és akadnak tudósok, a kik helyneveinket a szlavón és germánon kivül a kun és besenyő nyelvből származtatják, aár pedig a velenczei San-marcoi kun kódex szerint a keanyelv a töröknyelvnek olyan dialect usa, mint a magyarnak a matyó vagy palócz. A besenyő nyelvről teljesen tájékozatlanok vagyunk, annál inkább az ezeket megelőző népek nyelvéről. Nemcsak az Ősnépek nyelvére nézve, hanem a felszínre kerülő koponyák és egyéb csontrészek tanulmányozáaa sem nyújt tájékozást arra nézve, hogy milyen népfajök lakták hazánkat ősidőkben. A népvándorlás hömpölye különböző népeket olvasztott egybe. Igy tapasztalta ezt dr. Tewrewk Auróy^ nemcsak hazánknak, de az egész müveit világnak egyik legkitűnőbb anthropologusa. Muzeumunk tehát csak a vármegyénket lakott ős népek kultúrájára és azon útra, melyen a kultúra keletről nyugotra haladt, nyújt némi tájékozóat.